Egyetért a közpénz visszavételével az MCC alapítója

képernyőkép 2026 05 23 050626
képernyőkép 2026 05 23 050851
képernyőkép 2026 05 23 050851

Magyar Péter a kormányváltás után egész pályás letámadást indított a Fidesz káderképzője, az állami cégek, így a Richter és a Mol részvényeivel kitömött Mathias Corvinus Collegium (MCC) ellen. A miniszterelnök szerint az intézményhez kiszervezett pénz és infrastruktúra a vagyonvisszaszerzés elsődleges célpontja lehet, ezért azt kérte az érintett cégektől, hogy ne fizessék ki az éves osztalékot az MCC részére – ennek mind a Mol, mind a Richter eleget tett.

Úgy tűnik, az MCC most az együttműködéstől reméli a továbbélését, ugyanis Tombor András, „a rendszerváltás óta a legrégebben működő és legnagyobb tehetséggondozó intézmény” alapítója szeretne egyeztetni a jövőről.

Közleményében azt írta, hogy „a 2020-ban történt vagyonjuttatás után az alapítvány életéből visszavonult, bízva abban, hogy az MCC a jelentős vagyoni juttatással a legnívósabb nemzetközi színtéren is versenyképessé válik”. De látva, hogy „az intézmény jövője veszélyben van, kötelességének érzi, hogy mint alapító fellépjen a védelmében”.

Egyetértek a nyilvánossá vált Alaptörvény-módosítás rendelkezésével, hogy az állam által juttatott vagyont nemzeti vagyonnak tekintjük, ennélfogva készen kell állni a kölcsönös számadásra. Ugyanakkor mint az MCC alapítója párbeszédet kezdeményezek a kormányzattal az intézmény sikeres és hosszú távú működésének biztosítása érdekében

– írta.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű