70 milliós támogatást adott Hankó Balázs a Rockmaraton fesztiválnak, amit idén nem tartanak meg

képernyőkép 2026 05 22 122416

Hankó Balázs, korábbi kultúráért felelős miniszter még az új kormány megalakulása előtt, de már a választás után számos támogatásról döntött, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap listáján olvashatók. A Hvg azt írta, hogy Hankó 70 milliót ítélt meg a dunaújvárosi Rockmaraton fesztivál üzemeltetőjének is a rendezvény 2026-os megrendezésére, az eseményt azonban idén nem is tartják meg.

A fesztivált mögött álló cég, a TRB-FM Kft. tulajdonosa szerint a 2027-es Rockmaraton szervezéséhez fogják használni az összeget. Szűcs Mihály megerősítette a Hvg-nek, hogy idén nem lesz Rockmaraton. Azt írta a lapnak: „Egy ilyen rendezvény felépítését legalább a rendezvényt megelőző egy évvel korábban el kell kezdeni, így ha mi továbbra is szeretnénk megőrizni a fesztivál színvonalát és kínálatát, akkor csak a 2027-es évre tudjuk megvalósítani a következő rendezvényt.”

Szűcs szerint a nemzetközi színvonalú rockfesztivál minden évben pályázott támogatásra, de korábban inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ami támogatást kaptak, azok szerinte csak a költségeknek egy minimális részét fedezték, „ez mindig egy piaci alapon működő rendezvény volt” – írta a cég tulajdonosa.

A Hankó által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz a korábbi évek veszteségei miatt fordultak egyedi támogatási kérelemmel, ezt az NKA felületén nyújtották be – így ítélték meg nekik április 24-én a 70 milliós támogatást. A pénzt még nem használták fel, mivel csak 2027-ben lesz legközelebb fesztivál, ehhez használják majd a forrást a pályázatban bemutatottaknak megfelelően. Szűcs Balázs közölte, hogy ha nem tartják a rendezvényt érdemesnek a támogatásra, és a megvalósítási határidő módosítását sem támogatják, akkor vissza fogják utalni a teljes támogatási összeget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű