A rektor a Minap.hu-n megjelent, (támogatott tartalomként megjelölt) interjúban fejtette ki álláspontját a modellváltás mérlegéről. Horváth Zita nem tagadja a rendszer hiányosságait, de a teljes visszaállamosítást határozottan elutasítja. Érvelése szerint az egyéves költségvetési szemlélethez való visszatérés visszalépést jelentene: a korábbi rendszerben az egyetemek csak naptári évekre tervezhettek, a megtakarított pénzt vissza kellett fizetni az államkasszába, a bérek egységesen alacsonyak voltak, és teljesítményalapú differenciálásra sem volt lehetőség.
A modellváltás Miskolcon a rektor szerint kézzelfogható eredményeket hozott. Az egyetem megjelent a nemzetközi rangsorokban, nőtt a hallgatói létszám, és a pénzügyi helyzet gyökeresen megváltozott: az átvételkor mínusz 154 millió forintos mérleggel szemben ma tízmilliárd forintos eredménytartalékkal rendelkezik az intézmény. A finanszírozás hatéves szerződés keretében, inflációkövető módon zajlik, amelynek összege a 2021 előtti szint két és félszerese. Mindez lehetővé tette a béremeléseket, a teljesítményértékelési rendszer bevezetését és a campus felújítását is.
