A kiugrott Fidesz-képviselő Czinkné már a helyi fidesz kampányával sem értett egy

472662675 122186484230140231 199217989464673426 n resize (1)

A Fidesz helyi vezetése már 2025 tavaszán tájékoztatta az önkormányzati képviselőket, hogy kezdődik a kampány, amely a szokásostól eltérően egy évig tart majd. „Egzecíroztattak minket, hogy mit kell lájkolni, mit kell megosztani, hány embert kell elvinni a békemenetre és a hasonló eseményekre” – mondja Czinkné Sztán Anikó. Elmondása szerint tőle minden Békemenet előtt azt kérték, hogy legalább 10 embert vigyen el, de ennyi embert egyszer sem tudott összegyűjteni, a 2025. október 23-i eseményre nem ért fel, a március 15-ire pedig összesen 2-3 embert tudott elvinni.

A miskolci képviselő elmondása szerint 2025 első felében már többször konfliktusba került a Fidesz helyi vezetésével, mert jelezte nekik, hogy nem ért egyet a kampánnyal, például azzal, hogy mindenkinek naponta többször a központilag kiadott tartalmat kell megosztania a Facebookon. Állítása szerint később is

rendszeresen jelezték neki a Fidesz helyi vezetéséből, hogy bizonyos feladatok „erősen ajánlottak”, és a „a Főni kéréseit parancsként kell értelmezni”.

Az egyik ilyen feladat volt, hogy december 20-án autóval három embert el kellett vinnie az ország másik végére, a szegedi Pick Arénában tartott DPK-gyűlésre.

Screenshot DPK Orbán Viktor
Youtube

Ki volt adva, hogy a választókerületben a kampány során legalább 21 ezer, de inkább 23 ezer aláírást kell összegyűjteni. A képviselő szerint a Borsod 1-es választókerületben a kampány február 21-i kezdete és március közepe között mindössze körülbelül 12 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Március 21-én aztán Miskolcra látogatott Orbán Viktor, és Czinkné szerint a látogatás előtti héten hirtelen megjelent nyolcezer új név az adatbázisukban. Czinkné elmondása szerint a Fidesz egyik miskolci munkatársa azt mondta neki, hogy

az új nevek úgy kerültek az adatbázisba, hogy feltöltötték oda olyanok adatait is, akik korábban a nemzeti konzultációkat töltötték ki vagy gondosórát igényeltek. Erre szerinte azért volt szükség, mert Csöbör Katalin csapata nem akarta beismerni Orbán Viktornak, hogy az elvártnál jelentősen rosszabbul állnak az aláírásgyűjtéssel.

Ezek az nevek állítása szerint Orbán Viktor látogatása után újból eltűntek az adatbázisukból, arra hivatkozva, hogy csak véletlen duplikációk voltak.

A miskolci képviselő elmondása szerint neki a kampányban az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a Fidesz a saját aktivistáival mennyire rosszul bánt. Czinkné szerint a Fidesznek aláírást gyűjtők közül sokan önkormányzati képviselők és önkormányzati cégek, valamint a kormányhivatal alkalmazottai voltak, akiknek az adott szervezet vezetője kiadta, hogy munkaidőben hova kell menniük, melyik területen kell kopogtatni. Elmondása szerint többeket az egzisztenciájukkal való nyílt vagy burkolt zsarolással bírtak rá a kampányolásra. A miskolci képviselő szerint helyes lett volna, ha az aktivisták legalább benzinpénzt, szendvicseket és üdítőket kapnak a kopogtatásra, azonban semmi ilyesmi nem jutott nekik

2 Responses

  1. Ez a xzXné úgy csinál, mint a volt csajom. Amíg együtt voltunk, minden szép és jó volt. Aztán amikor szakítottunk, még azt is fejemhez vágta, hogy kicsi volt a faszom.

  2. Amikor a tolvaj banda legmohóbb ,legaljasabb,leggyávább tX elkapják és azonnal beköpi az összes társát,akivel évtizedeken át fosztogaX Xost.Ráadásul az egyik bandavezér leXűvésze volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű