Pásztor Albert gondolatai
Miskolcinak lenni az, ha tudod, hogy mi a Forint, mi a Villanyrendőrnél randizni, hamburgert enni a Matrózban az Ady-hídnál.
Miskolcinak lenni az, ha tudod milyen a spagetti fagyi a Lufi Bárban, hajnalban a hidegben az Auguszus 20-on kiszaladni az öltözőig, csónakra várni a Tapolcai-tónál.
A jégpályáról vállon átvetett korcsolyával beugrani a Gasztrofolba, a Tábori Sportban megvenni az első igazi edzőcipőd, jogsit szerezni a város utcáin, hazabicajozni a Bükkből esőben.
Miskolciként tudod milyen Lulu bácsi makukáját köpködve, torkod szakadtából ordítani a meccsen, ha rosszul fúj a bíró és ismered, hogy milyen „csak úgy”, csöndben bámulni a városra a Kilátóból…
De miskolciként tudom, milyen várni a Vasgyári Kórház Szülészetén, várni a papra egy keresztelőn a Mindszenti Templom padjaiban, várni az előző násznép kivonulására a Petőfi utcán és tudom, hogy milyen egy barát temetésén fejet hajtani a Szirmai Temetőben.
Miskolciként tudom milyen, ha kivágják a fát a Népkertben, ami alatt nagymamával gyűjtöttük a gesztenyét.
Miskolciként más szemmel látod a Történelmi Avas utcáit, ahol fiatalként fel-le korzóztatok.
Miskolciként mindig felnézel a hámori kanyarban a sziklára, hogy vajon mászik-e épp valaki.
Miskolciként száraz zsemlét teszel a zsebedbe a hattyúknak mielőtt elindulsz Tapolcára.
Tudom, hogy milyen a Repülőtér a gyereknapon, szánkózni az Avas dombján, a színház jellegzetes kongja az előadás kezdetekor.
Tudom, hogy milyen pakolni a homokzsákot az árvíz idején, a Napsugárban krémest, a Maciban menüt kérni és milyen bemászni a nagy Ő kedvéért a Vízesés alá.
Sok kilométert levezetve, fáradtan, az autópályán hazaérve csak miskolciként látod ennyire
lenyűgözőnek az avasi bérházak fényeit.
Mi miskolcinak lenni?
Rajongva szeretni ezt a várost
