A megújulás jegyében részben olyan arcokkal töltötték fel a frakciót, akik inkább a Fidesz C-vonalát képviselik

unnamed (1)

A megújulás jegyében részben olyan új arcokkal töltötték fel a frakciót, akik inkább a Fidesz C-vonalát képviselik, közben azok a fideszesek is mandátumot kaptak, akik főszerepet játszottak a választási vereségben, vagy alaposan leszerepeltek április 12-én. A kritikus hangok viszont nem kaptak lehetőséget az új frakcióban: sem a Fidesz kampányának stílusát kritizáló Király Nóra, sem a mesés gazdagodásról és megélhetési karrierjobboldaliakról beszélő Ferencz Orsolya nem lesz ott az új parlamentben.

Szijjártó Péter távozó külügyminiszter a Fidesz kampányának egyik arca volt, Orbán Viktor őt és Lázár Jánost emelte maga mellé. Már csak emiatt is komoly felelőssége van Szijjártónak a választási vereségben. De ha ez nem lenne elég, a kampányban végleg ráégett a feltétlen oroszbarátság, amiről a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetései is árulkodtak. A gödi Samsung-gyárban történt mérgezések ügyében is érintett volt, hiszen külügyminiszterként kulcsszerepe volt az akkugyárak Magyarországra csábításában. Ennek ellenére Szijjártó ott lesz az új parlamentben, sőt a Fideszben jó ötletnek gondolták, hogy őt jelöljék az Országgyűlés alelnökének. Magyar Péter azonnal jelezte, hogy a Tisza nem szavazza meg „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártót.

Orbán Balázs felelőssége is elvitathatatlan. Júliusig vállalta a parlamenti munkát, utána EP-képviselő lesz. Hogy ez is az ígért megújulás és újraszervezés része, vagy inkább büntetés a választási vereségért, majd kiderül. Orbán Balázs magyarázata szerint EP-képviselőként tudja a legtöbbet tenni azért, hogy „ebben a veszélyekkel teli, villámgyors átalakulás alatt lévő világban” Magyarország erős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezzen. Hivatalosan Orbán Balázs vezette a Fidesz háborús riogatásra és agyatlan ukránozásra épülő kampányát, bár a Harcosok Klubja októberi edzőtáborában a főnöke, Orbán Viktor arról beszélt hívei előtt, hogy átvette a kampány irányítását.

Talán soha nem tudjuk meg, hogy Orbán Balázsnak valójában mekkora hatása volt a Fidesz vereséggel végződő kampányára. Az amerikai stílusú kampánytechnikákat, a show-műsorokra hajazó DPK-gyűléseket és a bulvárcelebek szerepeltetését mindenesetre hozzá kötik. Az tisztán látszik, hogy fideszes körökben sokan Orbán Balázzsal akarják elvitetni a balhét, hogy addig se kelljen Orbán Viktor felelősségét firtatniuk.

4 Responses

  1. AZOK A „C” VONALASOK NEM FOGNAK BELEPOFÁZNI O.G. TERVEIBE, SZAVAZÓGÉPNEK VISZONT-ÖNÁLLÓ GONDOLATOK HÍJÁN-PONT JÓK LESZNEK . . .

  2. Orbán nemcsak a kasszát ürítette ki, de a teljes parlamentarizmust lenullázta. A vezérkar kimenekült a parlamenti politizálásból és 36 évi garázdálkodás után visszavonul birtokaira élvezni munkájának gyümölcseit. A parlamentben rendelkezésre álló helyeket meg Orbán megtömte szalmabábokkal, olyanokkal akik mégcsak nem is sejtették, hogy valaha is bekerülnek, pl a vízilabdás Szécsi Zoltán, meg olyan konkrét szarokkal mint a vizesnyolcas Németh Balázs, megafonos hazudozó Szűcs Gábor, és a közpénzeltüntetőművész Radics Béla. Orbánnak egyáltalán nem lehetett a célja ezekkel a szedett vetett alakokkal, hogy bármiféle „ellensúlyt” képezzen a Tiszás túlhatalommal szemben, azt ő pontosan tudja, hogy az reménytelen, csak ezekkel a nímandokkal, élükön a féleszű, mindenre hajlandó (és alkalmatlan) Gulyás Gergellyel akarja fricskázni a Tiszát. Hogy „nesztek nektek parlament, cirkuszoljatok, addig én megpróbálom idekint lázítani az elkerülhetetlen megszorítások miatt elégedetlenkedő féleszű söpredékemet”. Ha MP-nek esze van (eddig nem tűnt butának és nagyon gyorsan tanul a hibáiból is), a legsürgősebben hosszú időre börtöne csukja a teljes Fidesz vezérkart. Onnan a Rákosrendezőről, a fertőzött talaj lapátolása közben aztán lehet politizálni a közügyektől eltiltás hatálya alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű