Lement volna egy kávéra, aztán úgy maradt. Jóvanazúgy, otb *sszmeg a .. „

De nézzük a képet. A lakást.

Ugye van az a lakás, ahol első ránézésre azt hinnéd, hogy valami tudatos stílusirányzat vezette a kialakítást. (Volt, belsőépítész, meg lakberendező).

Aztán megtudod, hogy ez egy lakberendező saját otthona, aki évi félmilliárd forintos nyereséget termel — és akkor már nem tudsz nem hunyorítani. Megnézed a képet. Kritikus szemmel. Nem politika. Stílus. Mert ha valaki ennyit keres, akkor legalább a holkerlécnek lehetne vége.De itt nincs.

A hungarocell léc megtörik a plafon sarkában, mintha a mester lement volna egy kávéra, aztán úgy maradt. Jóvanazúgy, otb *sszmeg a .. ” . Ez az ú.n diy „Classic Elegance” olyan, mint egy falusi farsangi jelmez: messziről még elhiszed, hogy az az, közelről már csak mosolyogsz.

Ház az a fal.. a fal pedig úgy néz ki, mintha vagy beázott volna, vagy a festő a második réteg előtt hazament volna paprikáskrumplit ebédelni, aztán elfelejtett volna visszajönni. A megjelenő foltosság, a pacák, a narancshéjas textúra mind azt suttogják nekünk: „ezt így nem kellett volna.” De hát, lehet ez a koncepció, csak mi nem értjük. Bár, ez inkább a „Soft Neutral Wall Finish” paródiája — magyarul: vizes hatás, amit senki nem mert bevallani, a kőmúves meg azt mondja, most ez a divat, oszt hazamegy.

A lépcső plüssborítása külön történet, egy remek balkáncigány makedón, gáborházas belső, olyan, mintha a lépcső is kapott volna egy jó puha meleg szovjet téli kabátot.

Puha, meleg, mint egy teleszart nadrág, és legalább a kutya nem csúszik el rajta. Ez a „Suburban Comfort” és a „nagymama‑ház hangulat” szerelemgyereke, amit senki sem vállal fel. A praktikum itt már nem szempont, hanem menekülési útvonal, hát így sikerült, vagy a „direkt így akartuk” kimagyarázás.

A fal mellett sorakozó fehér kockák a modern paneling olcsó utánzatai. Dekorációnak indultak, aztán félúton meggondolták magukat. Olyanok, mint egy félbehagyott mondat, amit senki nem akart befejezni, de ott maradt, mert „kellett oda valami”. AZtán, jóbanazúgy, a sáros cipő jól mutat mellette. DE ban ami megtöri.

És akkor ott a fekete konnektor. A fehér kockákba idomtalanul belógó, ráadásul felete. A belsőépítészet Joker‑kártyája, a lakberendezés és belsőépítészet morbid poénja. Nem illik a falhoz, nem illik a lépcsőhöz, nem illik a fehér kockákhoz, de ott van, mert valaki úgy gondolta: jó lesz az ott. Mint egy rosszkor megszólaló vendég: mindenki látja, senki sem kérte.Szekunder szégyenérzet.

Ez a „Bold Accent Element” paródiája — vagyis: véletlenül ott maradt. De legalább jóvanazúgy.

Az egész tér olyan, mintha a „Budget Makeover” és a „Jóvanazúgy Minimalism” találkozott volna félúton, és mindketten azt hitték, hogy ők a főszereplők egy Asylium filmeből a 80-as évek VHS videótákájából.

Nem eklektikus.

Nem stíluskeverés.

Ez stílusparódia.

Egy katyvasz, ami különösen érdekes akkor, ha tudod: a ház tulajdonosa lakberendező. Évi 500 milliós nyereséggel.

És őszintén:

ha egy belsőépítész egy miniszternek ilyen lakást ad át, én maximum egy kávét fizetnék neki.

De azt is csak azért, hogy elmondhassa, mi történt, jó poén.

És lehet, hogy még azt a kávét sem innám meg.