Pakusza Zoltán szerint jár az esélyteremtési illetmény a dolgozónak
Már tavaly ősszel kértem a miskolci városvezetést, hogy fizessék ki az esélyteremtési illetményt a miskolci óvodákban nevelést, oktatást segítő dolgozóknak, tehát a dajkáknak, pedagógiai asszisztenseknek is azokban az intézményekben, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók száma magas” – fogalmaz hétfőn kiadott közleményében a Mi Hazánk önkormányzati képviselője.
A politikus felidézi: egy 2023-as törvényben ugyanis ez szerepel és ezt a pénzt „sem az előző Veres Pál vezette, sem a mostani városvezetés nem fizette ki”
Mint mondja, „néhány hete pedig jogerős bírósági ítélet is van erről, ugyanis az egyik dolgozó beperelte a MIOVI-t és a bíróság másodfokon jogerősen kötelezte az intézményt a pénz kifizetésére”.
– Azt gondolom, ezek után egyértelmű a helyzet: ez a pénz jár az említett munkavállalóknak. Felszólítom tehát a városvezetést, amely eddig a számomra adott válaszaiban arra hivatkozott, hogy jogilag nem jár ez a pénz, hogy ne jogászkodjanak, hanem fizessék ki a dolgozóknak jogosan járó plusz juttatást – zárja közleményét Pakusza Zoltán.

Egy válasz
Pakusza is eltakarodhatna már a fidesszel együtt