A CBS amerikai hírtelevízió szerint mindkét pilótát sikerült kimenekíteni, míg a CNN úgy tudja, egyiküket még keresik.Lezuhant egy amerikai F-15E vadászgép zuhant Irán felett, a mentőakció jelenleg is zajlik a személyzetért.
Egy amerikai F-15E vadászbombázó zuhant le pénteken Irán felett – erősítették meg amerikai tisztviselők a CBS Newsnak. A gép személyzetének egyik tagját később amerikai erők kimentették, míg a másik vadászpilóta után továbbra is kutatás folyik.
Kimentették az egyik amerikai vadászpilótát Iránból
Az F-15E típust kétfős személyzet üzemelteti, ezért a mentőegységek jelenleg is folytatják a kutató-mentő műveletet a másik pilóta felkutatására – közölték források.
Amint arról a Neokohn is beszámolt, korábban pénteken az Iráni Forradalmi Gárda azt állította, hogy lelőtt egy amerikai vadászgépet az ország középső részén. Az iráni állami médiában megjelent, majd a közösségi médiában is terjedő felvételek szerint legalább egy amerikai C-130 szállítógép és két Black Hawk helikopter repült alacsonyan Irán középső és délnyugati térsége felett. A beszámolók szerint ezek a gépek feltehetően a lezuhant repülő személyzetének felkutatására és kimentésére indított műveletben vettek részt.
Az iráni állami televízió egyik helyi csatornája pénteken arról számolt be, hogy jutalmat ajánlanak fel azoknak, akik élve elfogják az „ellenséges pilótát vagy pilótákat”, és átadják őket a hatóságoknak. Az Associated Press szerint a műsorban írásos felhívás is megjelent, amely arra buzdította a nézőket, hogy lőjenek minden amerikai repülőgépre, amelyet a fejük felett látnak elrepülni.

