Kopping Rita Kecskeméten egy billegő körzetben döntött úgyy, hogy arra kéri szavazóit maga helyett a Tisza jelöltjére szavazzanak!
„Tisztelt Választópolgárok!
Tisztelt DK-s szavazók!
Kedves támogatóim, barátaim!
2013 óta veszek részt a politikában. Ez idő alatt végig egyetlen cél vezérelt: a Fidesz leváltása és a NER rendszerének lebontása.
Ha ezt bárki kétségbe vonja, az egyszerűen nem mond igazat.
Amikor tavaly októberben elvállaltam a jelöltséget a DK színeiben, nem volt könnyű döntés. De hittem abban — és most is hiszek —, hogy Magyarországnak nem egy újabb egyeduralomra van szüksége, hanem együttműködésre. Több pártra, több hangra, valódi vitákra. Számomra ez a demokrácia alapja.
Most egy újabb nehéz döntést hoztam meg.
A mai napon a Helyi Választási Irodában hivatalosan bejelentettem, hogy visszalépek a jelöltségtől.
Azért döntöttem így, mert fontosnak tartom, hogy bizonyos választókerületekben létrejöjjön az együttműködés. Ha ez nem történik meg, akkor a Fidesz jelöltje lesz a nevető befutó. És ezt nem akarom még egyszer végignézni.
Bács-Kiskun vármegye 01. számú választókerületében az előzetes számítások alapján nagyon szoros eredmény várható, és ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok.
A visszalépésemmel szeretném felhívni nemcsak a legnagyobb, hanem minden ellenzéki párt jelöltjének a figyelmét: mérlegeljenek, és ahol szükséges, vállalják fel ezt a döntést ők is.
Tisztelt DK-s szimpatizánsok!
Tisztelt Bács-Kiskun vármegye 01. választókerületében élő választópolgárok!
Azt kérem Önöktől, fogadják el a döntésemet. És egyben arra biztatok minden ellenzéki szavazót, hogy az egyéni szavazólapon arra a jelöltre adja a szavazatát, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját.
A pártlistán pedig kérem, támogassák továbbra is a Demokratikus Koalíciót!
Kecskemét, 2026. március 20.
Kopping Rita”
14 Responses
Szerintem nincs, mert megélhetési politikusok és az egyéni érdek felül írja a közösségi érdeket.
Igen, de mellé még hülyék is, hogy nem látják be az esélytelenségüket.
A Miskolci és a B.-A.-Z. Megyei jelöltek nem lépnek vissza, minket nem lehet megfélemlíteni.
::):):):)
De azért van az a pénz amiért összeálltok Jakabbal nem igaz?
Na most akkor döntsd már el, hogy a fidesz megfélemlítetett vagy csak megvett. Mert annyira hülye nem lehetsz, hogy ne értenéd pontosan, hogy az ő malmukra hajtod a vizet.
A Demokratikus Koalíció kizárta Kopping Ritát a pártból, zsarolás állhat a háttérben
„Kopping Rita a DK kecskeméti képviselőjelöltje a mai napon visszalépett a jelöltségtől. A posztjában megjelent hamis állításokkal szemben ellentétben álljon itt a valódi ok. Kopping Rita egy kecskeméti ellenzéki civil ernyőszervezet tagjaként szerzett önkormányzati képviselői mandátumot. Majd ugyanennek az egyesületnek a javaslatára lett az önkormányzat egyik szakbizottságának az elnöke. Ez az egyesület mára a Tisza helyi kampányszervezetévé vált. Az egyesület tiszás tagjai felszólították Kopping Ritát, hogy vagy lépjen vissza az országgyűlési képviselő-jelöltségtől, vagy visszahívják az önkormányzati bizottság elnöki tisztségéből. Erről maga Kopping Rita számolt be a DK vezetésének” – írja közleményében a párt.
Sajnos végül nem tudott ellenállni a zsarolásnak, és a bizottsági elnöki széket és a vele járó pénzt választotta. Sajnáljuk. A DK Kopping Ritát kizárja a pártból
– hangsúlyozta a szervezet.
„Sajnos már körzetekből is érkeznek jelzések, hogy a tiszások zsarolással, megfélemlítéssel próbálkoznak. Felszólítjuk a Tisza pártot, hogy fejezzék ezt be, ez elfogadhatatlan, ez bűncselekmény! Pár héttel a választások előtt nem zsarolással, az ellenzéken belüli nyomásgyakorlással kellene foglalkozni, hanem a kormányváltás ügyével”
„Sajnos már körzetekből is érkeznek jelzések, hogy a tiszások zsarolással, megfélemlítéssel próbálkoznak”
Én elhiszem… Feljelentések megtörténtek?
A tisztességes magyar emberek pedig kizárják a magát demokratikus koalíciónak nevező élősködő bűnszervezetet a megválasztható alternatívák közül.
Juhász Roland, a Tisza jelöltje a szavazatok 68 százalékát szerezte meg, tehát a voksolók több mint kétharmada úgy nyilatkozott, hogy egy most vasárnapi választáson őt támogatná a szavazófülkében. A második helyet a DK-s Jakab Péter szerezte meg a szavazatok mindössze 17 százalékával. Ez azt mutatja, hogy az ellenzéknek még lehetne tartalékai. Fontos megjegyezni azt is, hogy ez az eredmény összhangban van a Závecz Research korábban a körzetben végzett kutatásával, amely szerint Jakabnak nincs esélye a körzet megnyerésére, de Juhász Rolandtól jelentős számú szavazatot vihet el. A harmadik helyen Csöbör Katalin a Fidesz-KDNP jelöltje végzett. Olvasóink körében a tehát a regnáló képviselő nem túl népszerű. Érdemi támogatottságot még a Mi Hazánk jelöltje, a Miklós Árpád Ferenc tudhat maga mögött, rá 5% voksolna. A Jobbik és az MKKP képviselőjelöltje 2, illetve 1 százalékkal végeztek a mezőny végén.
azé’ a 168% jobban hangzana a Borsod24 exklúzív tisza-szigetén. Kicsit ne csúsztassunk már. Ha győz Roland jól jön a bevétel.
https://uploads.disquscdn.com/images/c860ec859a691aab5ddfe2e7261e7189237386bcb4972492e7a1416ca4a6ceef.jpg
https://www.facebook.com/photo?fbid=122126271825027919&set=a.122100731745027919
mint egy disznó
magában hordozza az ország stratégiai gáztartalékát
Pubi vidd már a búspicsába a senkit nem érdeklő idióta vidódat?
Tényleg elment az eszed?!
T.A.