A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa nyilvános tárgyalást tart annak a vádlottnak az ügyében, aki 2020 júliusában, vitorlázó repülő oktatóként, tanítványával együtt zuhant le az egykori miskolci repülőtéren.
Vitorlázó géppel zuhantak le, oktató és tanítványa is súlyosan megsérült!
fotó: boon.hu
Az elsőfokon eljárt Miskolci Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott vitorlázó repülőgép oktatást tartott a sértett és más növendékek részére ún. csörlőüzemű felszállással. A felszállás során a vádlott túl meredek emelkedési szöget választott, és nem nyomta teljesen előre a magassági kormányt, így a gép nem érte el a szükséges sebességet, elkezdett süllyedni, majd a földnek ütközött. A repülő első ülésén a sértett ült, mögötte a vádlott oktató. Mindketten súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
Az elsőfokú bíróság a vádlottat légi közlekedés veszélyeztetéséért bűnösnek találta, és emiatt 2 év próbaidőre ítélte. Az ítélet ellen mind az ügyész, mind a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be.
