Miskolc. Lehetetlen a bőrgyógyászatra és szemészetre bejutni

Én a bőrgyógyászatra kérek már hónapok óta, időnként nekiülve a telefonnak kontrollra, azt mondta az előjegyzést végző ügyintéző, hogy lehetetlen a bőrgyógyászatra és szemészetre bejutni.

10 Responses

  1. Orbán szerint a Tiszában nagyobb a „harci tűz”, jobban mozgósítanak

    „Az ellenfél harci tüze, mozgósítottsága 90 százalék fölött van, a mienk pedig csak 80” – mondta fideszes aktivisták előtt Orbán Viktor egy pétervásárai gyűlésen.

  2. Medián: A fiatalok között kétharmados, a diplomások között majdnem kétharmados többsége van a Tiszának

  3. Orbanisztánban ez sajnos így van. A bőrgyógyászat teljes kapufa, még a máv rendelőben is megszűnt. Takács elvtárs baszik rá, ő csak a harcosok klubjával foglalkozik.

  4. Úgy tűnik, a Karmelitában végre kifüggeszthetik a „Diplomásoknak és 30 év alattiaknak belépni tilos!” táblát.
    2010-ben még 3 millió nyugdíjas volt, ma már csak 2,4 millió.
    Zseniális stratégia! Addig rohasztották az egészségügyet, amíg a várólisták és a kórházi fertőzések elkezdték megtizedelni a saját, fix szavazóbázisukat.
    A Fidesz lassan már nem egy politikai párt, hanem egy egyre dráguló, omladozó falú politikai elfekvő

  5. Van a Máv rendelőben egy fiatal doktornő, tavaly kértem oda előjegyzést, azt kérdezték, jártam-e már nála. Mondtam, hogy másik doktornőnél jártam, erre nem adtak időpontot. Azt mondják mások, hogy van akit a sátoraljaújhelyi két bórgyógyászhoz küldenek, van akit Egerbe. Nem állapot, hogy mind elmentek magánba, ha valakinek műteni kell valamit, először elmegy a bőrgyógyászhoz, kifizeti a vizitdÍjat, ő ad beutalót, ha szükséges sebészhez, utána a sebésznél fizeti a vizitdíjat, műtétet, szövettant. Ugyanez vonatkozik a szemészetre, mert kevés a jó szemész, a gyengékhez lehet időpontot kapni, igaz, hogy kéthónapos előjegyzéssel. Pár éve megállapította egy szürke hályogot operáló főorvos,hogy szürkehályogom van és kezdődő cukor szövődmény. Teljesen kétségbe estem, majd egy másik viselkedés problémás szemészhez kerültem, aki jó szakember volt, nem talált semmi problémát a szemeimen. Volt olyan a Malomszögben, akinek elmondtam a problémámat a bal szememmel, nevetett szinte és közölte, ha látnám, milyen szemekkel mennek hozzá és ki sem tudta tölteni rendesen az ambuláns lapot! Nem értem, miért engedik őket praktizálni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű