Miskolc. Simon Kapitány: milliárdos nagyságrendű hiány

A dokumentum milliárdos nagyságrendű hiányt jelez a működési oldalon, ami önmagában is kérdéseket vet fel a város gazdálkodásának fenntarthatóságáról.

 

 

. Dr. Simon Gábor szerint a jelenlegi polgármester egykori kérdése ma aktuálisabb, mint valaha.

„Uraim, hol a pénz?”

„Uraim, hol a pénz?” – tette fel a kérdést korábban Tóth-Szántai József polgármester, amikor arról beszélt, hogy a város jelentős bevételei ellenére miért nem láthatók érdemi eredmények Miskolcon. A polgármester akkor úgy fogalmazott: hiába a sok pénz, ha az nincs jól elosztva. Most, hogy nyilvánosságra került a város 2026-os költségvetése, érdemes megvizsgálni: valóban változott-e valami, és most már jobb helyre kerülnek-e a miskolciak pénzei.

A városvezetés munkáját elsősorban saját ígéreteihez mérhetjük. Az egyik legnagyobb vállalás a kampányban a „kátyúzás helyett újraaszfaltozás” volt. A költségvetési számok azonban mást mutatnak.

Ahogy 2025-ben, úgy idén sem szerepel érdemi forrás teljes utcák újraaszfaltozására. A miskolci utak állapotát ismerve mindenki maga eldöntheti, mennyire érződik ez a mindennapokban.

Felmerül a kérdés a közösségi közlekedés kapcsán is. Többet járnak-e a buszok, sűrűbbek lesznek-e a járatok? A válasz sajnos itt is nemleges. A költségvetés nem tartalmaz érdemi forrásbővítést, a város idén is 5,9 milliárd forintos támogatással számol. Ez aligha elegendő ahhoz, hogy a megnövekedett költségek miatt érzékelhető javulást tapasztaljanak a miskolciak menetrendekben vagy a szolgáltatás színvonalában.

Hasonló a helyzet a kulturális és szociális intézményeknél is. A számok ugyan növekedést mutatnak, de ez döntően a minimálbér emelkedéséből fakadó bérköltségek növekedésének köszönhető. Valódi fejlesztésekre, új programokra vagy szolgáltatásbővítésre nem jut több pénz.

A költségvetési javaslatból az is kiderül, hogy nemcsak fejlesztésekre nincs elegendő forrás, hanem a működés finanszírozása is bizonytalan. A dokumentum milliárdos nagyságrendű hiányt jelez a működési oldalon, ami önmagában is kérdéseket vet fel a város gazdálkodásának fenntarthatóságáról.

A hiány kezelésére a városvezetés ismét hitelfelvételben gondolkodik. Az elmúlt időszakban többször is születtek ilyen döntések, legutóbb decemberben engedélyezték több mint 16 milliárd forintos hitel felvételét a Miskolc Holdingnál. A kérdés azonban adott. Ki fizeti vissza ezeket a kölcsönöket? A jelenlegi vezetés elkölti a forrásokat, a terhek viszont a következő városvezetéseket és a miskolciakat fogják nyomni. Ez nem más, mint a jövő elzálogosítása.

Sokan emlékeznek a vízdíjtartozás ügyére is, amikor a problémát nem megoldották, hanem részletfizetéssel áttolták a következő ciklusokra. A mostani költségvetés logikája kísértetiesen hasonló: a nehézségeket nem kezelik, csak későbbre halasztják.

Mindezek fényében a polgármester korábbi kérdése ma talán aktuálisabb, mint valaha. Ha nincs látványos fejlesztés, nem javul a közlekedés, nem erősödnek az intézmények, miközben a hitelek nőnek, akkor a miskolciak joggal kérdezhetik: Uraim, hol a pénz?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű