Emlékeztek még, amikor január 17-én Orbán besunnyogott a hátsó ajtón a kosárcsarnokba a DPK-rendezvényre? Nos, mivel Miskolc valamiért nem töltötte meg az amúgy max. 3400 férőhelyes csarnokot, így buszoztatni voltak kénytelenek.
Mi pedig közadatigényléssel éltünk, hogy mennyibe fájt ez az adott települések önkormányzatainak, azaz nekünk, választóknak.
Íme az egyik válasz, amelyből kiderül, hogy Tolcsva település busza bizony nem is volt ott. Pedig mi láttuk, le is fotóztuk. Bizony ott volt. Döntse el a nyájas olvasó, hogy amit eme képek tanúsítanak, az egy ártatlan félreértés-e csupán, vagy valamilyen paranormális erők uralhatták ama jeles napon a gépjárműtestet.



21 Responses
rétvári bence belügyi államtitkár tette közzé ezt az alábbi kis „ügyességet” arról, hogy micsoda kánaán épült itt az elmúlt 15 évben. Még az eurostat statisztikát is hivatkozta, hogy alátámassza mennyire igazuk van.
A probléma ott van, hogy egy hozzászóló jelezte, Magyarország az autóutat is autópályaként jelenti le az eurostat felé, Lengyelország viszont nem, ők így kihagynak 3800 km „autópályát”.
Szóval a pontos számok úgy néznének ki, hogy
Lengyelország – 5500 km
Magyarország – 1888 km
ha ha ha
ti aljas gonosz hulladék barmok
és ezt hagyja az Eurostat?
„Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az autópályák hálózata Európában jelentős különbségeket mutat. Magyarország a 2020-as évek elejére közel 1900 kilométernyi autópályával rendelkezett. Franciaország kiemelkedik több mint 11 000 kilométerrel, míg a kelet-közép-európai régióban a hálózat folyamatosan bővül, például Lengyelországban és Csehországban is.
Autópályák hossza (válogatott adatok -):
Franciaország: ~11 750 km
Törökország: ~3796 km
Magyarország: 1897 km (2025-ös Tenyellenor hír: adat szerint 1868 km, a teljes gyorsforgalmi hálózat 2430 km)
Lengyelország: 1888 km
Csehország: 1486 km
Horvátország: 1356 km
Bulgária: 845 km
Fontos megjegyzések:
Az adatok a Eurostat adatbázisából származnak, de néhány ország (pl. Németország, Spanyolország, Olaszország) esetében a friss adatok nem elérhetők a térképen.
A „gyorsforgalmi út” és „autópálya” kategóriák meghatározása eltérhet az egyes tagállamok között.
Az adatok önkéntes adatszolgáltatáson alapulnak. „
Megint beszoptál egy cikket Zozó..:)::)
Elfelejtetted odaírni, hogy Lézer Janiék az autóutakat is autópályának számolják, ameddig a többi ország nem…
Az öngól is gól taknyos…:):):)
„Kreatív számolással nyerne versenyt Lázár János építési és közlekedési miniszter, amikor időnként azzal büszkélkedik, hogy a magyar gyorsforgalmi úthálózat hosszabb ma már, mint az osztrák.
A megfogalmazásokban az autópálya, sztráda, gyorsforgalmi út és a négysávos út váltakozik. Legutóbb múlt heti sajtótájékoztatóján is egy mondaton belül mondott gyorsforgalmi és négysávos utakat, így nem teljesen egyértelmű, mire gondolt. Főleg, hogy egyik mondatában még a lakosságarányos összevetést is bedobta.”
szövegértés,nyema?
„A „gyorsforgalmi út” és „autópálya” kategóriák meghatározása eltérhet az egyes tagállamok között.
Az adatok önkéntes adatszolgáltatáson alapulnak. „”
Dehogynem. Nálunk valahogy pont úgy tért el,hogy a szekérút is autópályának lett számolva…
ezért kell helyesen értelmezni az adatokat
miszerint ezt is elbasztátok , cigányhorda
Brüsszelita helyesen, mi?
ezt már ismerjük
Az EU-ban Zelenszkij a főnök, a többi csak Zelenszkij csicskája, szimpla euró-feltöltő
szóval nem csalódtam benned
aljas gonosz hulladék baromállat vagy, akárhogy is vergődsz,
aljas gonosz hulladék baromállat vagy
2018, valasztasi rendszer ledoglik, semmi adat nem jon, semmit nem tudni. Este 19 ora, lezarjak az urnakat, erik a meglepetes, eredmenyvaron csupa feher, beszart arcu fideszes, azon gondolkoznak, hogy a kasza utan vajon melyikuknek miert kell majd felelnie.
Aztan elkezdenek jonni az adatok 50% koruli feldolgozottsaggal, Fidesz 2/3.
A nep ugy nyelte le a bekat, hogy meg csak nem is csuklott. Es ettol a neptol varjuk, hogy rendszervaltas lesz?
Nettó hazugság
Kuncze-Horn alatt volt kétharmadotok. Mi lett vele?
Pl. nem írták át vele harmincszor a választási törvényt,meg az alkotmányt.A fajtádtól még horn is különb volt Zotyó.
Az adott napon a gépjárművet szervizbe kellett vinni és a szerviz által kiküldött szerelő vitte be Miskolcra. A szakszervizbe tartva, a stadion környékén megállt egy pillanatra mert akkora volt a tömeg. Ekkor készülhetett a fotó. Mit nem lehet ezen érteni?
És a szervízbe menést nem kell beírni a menetlevélbe?
de,de
Göncz tata fütty + „eredeti muster-kazettával” együtt.
de csak ha az aPont Miskolc vezetője a SIXO TV-nek tett nyilatkozatából is kiderült, hogy a helyzet valóban kritikus.
az „aHang” nem a Tisza rezidense ? 😁😂😀😁
Ezt egyedül írtad vagy segítettek?
Gy. elvtárs! Rendszám???? Hülye kérdésre hülye válasz. Ez így normális
„1. 2026.01.17 -én megrendezett Fidesz pártrendezvényére “Tolcsva”
> feliratú fehér kisbusz szállította az embereket. Ez a busz az
> Önkormányzat tulajdonába és üzemeltetésébe tartozik?
>
> 2. Gyakori-e hogy párt rendezvényekre a település járművével
> szállítanak embereket?
>
> 3. Más pártok rendezvényeire is szállítanak embereket vagy csak a
> Fideszére?
>
> 4. Hozzávetőleg mennyibe kerül egy szombati út költsége az Önök
> településétől Miskolcig és vissza?
>
> 5. Kellett-e hétvégi túlórapénzt fizetni az Önkormányzat sofőrjének
> (amennyiben az Önkormányzat alkalmazottja vezette a járművet)?
>
> 6. Ki (önkormányzat, magánszemély, más szervezet) fedezte az út
> költségét?
>
> 7. Amennyiben bérbeadás történt (azaz nem az Önkormányzat költségét
> terhelte), kérjük küldje el számunkra a bérbeadási szerződés
> elektronikus formában, vagy bérbeadást igazoló számla képét!
> (Amennyiben szükséges az személy nevek, és egyéb magánszemélyekhez
> köthető adatok kitakarása mellett.)
Félhülye Gulyás már el is kezdte meghajlítani a teret :
Gulyás ezen a ponton ismét elmondta, hogy egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló személy által tartott rendezvény esetében azonosítani kell, kik azok, akik megzavarják a rendezvényt, mire az RTL felvilágosította Gulyást, hogy a rendőrség azt mondta, nem igazoltattak a rendezvényen.
„Rosszul mondtam” – mondta ezután Gulyás, aki azzal folytatta: „Az volt az állításom, hogy egy rendezvény békéjét és biztonságát a hatóságoknak lehetőség szerint szavatolni kell. Akik ezt megzavarják, azokat igazoltatja a rendőrség.” „
az év vicce
az RTL-es Barna Bá’ osztotta az észt
Csak sajnos Gerinek már nem jutott belőle…:)::)