Három-négy évente voltam Angliában a disszidens nagybátyám családjánál. A nyolcvanas évek végétől kezdtek beáramlani a volt gyarmatbirodalom állampolgárai, elsősorban Ázsiából a királyságba, amit nagyon nehezen viseltek. Egyre mélyülő rasszista kijelentéseket fogalmaztak meg, féltették az ír származó feleségével a több évtzedes status quot. Egy szép napon az unokájuk hazavitte Peter Wilsont, az ekte feketebőrű barátját, aki később gyermeke: Otis apja is lett, és azóta is boldog angol család. A nagybátyám környezetéből eltűntek a rasszista, félelmet generáló megnyilvánulások, a diszkrimináló megjegyzések stb.
Minden esetben, mikor hazajöttem megfogalmazódott bennem annak igénye, hogy nekünk a magyarországi cigányság nem teher, hanem lehetőség (magyar nyelvi azonosság, hatszázéves közös kulturális hatások stb).
A nap
