Többen is úgy vélik, hogy ha a helyzet tovább romlik, akár heteken belül bele kell nyúlni az eddigi gyakorlatba – és az éves szintű túlfizetésekre legalábbis fel kell ajánlani a mihamarabbi visszafizetést.
Az ugyanis nem védhető, hogy miközben az MVM éves szintem ma már 800 milliárd forint támogatást kap a kormányzati költségvetésből azért, hogy a kormány rezsicsökkentési rendszerének elvárásait teljesítse, ahhoz gyakorlatilag lakossági hitelként értelmezhető összegeket vegyen fel.
A megkérdezettek között volt olyan vélemény, amely szerint, mivel most kiderült, hogy a nehezen kiszámítható időjárásra nem alkalmazható vagy megfeleltethető kellő hatékonysággal a jelenlegi elszámolási rendszer, hozzá kell nyúlni a modellhez is. A váltási kényszert pedig az csak tovább erősíti, hogy a jelenleg a számlákon piaci árként kiszámlázható 767 forintnak a valódi piachoz már nincs igazán köze. Aktuálisan a gázpiacon 103-105 forint között billeg az egységár, és ez valójában a kormány – és rajta keresztül az MVM – által is a rezsivédelemnek köszönhetőként kommunikált ársáv.
Több szakember is azon a véleményen van, hogy amennyiben az idei téli szezon gázszámláinak fizetése tömegek számára okoz nehézséget (e tömeg szerintük néhány tízezertől akár több százezres méretűvé is duzzadhat) akkor az az április 12-i parlamenti választás közelsége miatt akár politikai fegyverré is válhat.
A kormánynak elő kell jönnie akkor valamivel, hogy lecsillapítsa a kedélyeket
– magyarázta egyikük, aki emlékeztetett rá: 2018-ban, a választások előtt 45 milliárd forintot találtak arra, hogy a tűzifával fűtők elégedetlenségét tompítsák. A „piaci” árat például lejjebb lehet vinni – és ennek politikai hasznát, ha van, be lehetne zsebelni.
Frissítés: A HVG Gulyás Gergely Miniszterelnökségért felelős minisztert kérdezte az elszámolásról. Gulyás azt közölte: nem volt erről szó a kormányülésen, de az Energiaügyi Minisztériumnál foglalkoznak ezzel. A miniszter megerősítette, hogy az éves kvóta a fogyasztók túlnyomó többségénél elegendő, azoknál jelentkezhet ez a probléma, akik úgynevezett havi jelleggörbe alapján fizetnek. Hozzátette: mielőtt a segítségről döntenének, előbb az adatokat érdemes tisztázni, ami egy-két hét lehet.

Egy válasz
szégyen ez az ember