Lehó. Becsatlakozott egy igen magasan képzett, több szakvizsgával rendelkező főorvos is

678b76d5cb894ed9867983d0c471380a

Lehoczki László sírjánál

posztban a következők olvashatók:

Voltam kint délután a temetőn Nála.

A virágok még mindig gyönyörűek.

Mécsest gyújtottam. Üldögéltem. Borzasztó olvasni a nevét a fejfán. Rettenetes.

Tegnap a Spider Mentőcsoport kutyásai voltak kint. Leszedegették a szalagokat, ha netán esne az eső, ne ázzanak el. Nem dobták ki, elhozták. Mindenkiét. Rendezgették a virágokat. Sokat segítenek nekem. Mindenben.

Jó csapatot rakott össze Niki, még Laci segítségével, tanácsaival. Az Ő bemutatásuk a Niki dolga. Szerintem januárban bemutatja Őket.

Előre csak annyit, fiatalok, agilisek, elszántak, tisztelettudóak és alázatosak, és nem utolsó sorban alkalmazkodók, más csapatokkal is könnyen össze tudnak dolgozni, és önzetlenül segítenek.

A Spider fő ága a kutya. Úgy tudom 6-8 kutyása van, mellettük mentőtiszt,mentő ápoló, elsősegélyes, informatikus,alpinisták, barlangi mentők (velük is remekül össze dolgoznak), az Inter Rescue-ból búvárok.

Illetve becsatlakozott egy igen magasan képzett, több szakvizsgával rendelkező főorvos is.

Szóval a csapat nagyon jó.

Visszük tovább Lacikám örökségét, amit ránk hagyott.

Nikit ezzel bízta meg, hogy vigye tovább a csapatot, azon az úton, amit Ő is járt. Az alázatot, szerénységet, tiszteletet, együttérzést, a segítségnyújtást. Niki az egyetlen, akinek a tudását átadta. Több mint 20 évig tanult mellette.

Engem pedig a szellemi örökségével bízott meg. Hogy vigyem tovább Mancs, és az Ő emlékét. És mi betartjuk, amit ígértünk neki!

Békés, nyugodt ünnepi készülődést kívánok mindenkinek!

Szeretettel: Bea

Fotó. Archív

10 Responses

  1. Lányok ez nektek nem fog sikerülni, bármennyire is erőlködtök. Elvergődtök még egy kicsit aztán mehettek vissza ugrálni a balettbe. Exszerzett pénz, ebxl véx el. Még ezt a karácsonyt behúztátok a megext mancsos mextekkel, de ennyi volt. Ti soha nem voltatok és soha nem is lesztek a Spider.

    1. Lányok? Milyen lányok? A zsírx stira gondolsz, aki korábban kábxvolt, vagy pedig a bárgxsajra, aki 30 elmúlt már, de még egy ébxye sem volt eddig? Erre a két potyxsőre gondoltál?

  2. Ha jól látom, akkor tovább dübörög a családi a biznisz. Na de, meddig lehet élősködni az adomány pénzeken?

  3. „Visszük tovább Lacikám örökségét, amit ránk hagyott.” Ezek szerint csak megvan még valahol az a sok xnt lovetta.

  4. Szenteste. Amikor az ember azt hinné, hogy legalább ilyenkor nem a hátunk mögött döntenek rólunk. Ehhez képest a Fidesz csendben, egy alig észrevehető törvénymódosítással december 24-én megnyitja a magyar termőföld piacát a pénzügyi befektetők előtt.
    Eddig azt mondták, hogy a föld azé legyen, aki ott él, ott dolgozik, abból tartja el a családját. Mostantól viszont szinte bárki vehet földet, akkor is, ha soha életében nem látott ekét, vetést, aratást. Elég hozzá pénz, és papíron saját művelésnek számít az is, ha bérbe adja másnak. Magyarul, fontosabb, hogy a föld profitot termeljen, mint hogy egészséges élelmiszert.
    És ne legyenek illúzióink, nem a falusi családok fognak versenyezni ezen a piacon. Nem a fiatal gazda, aki az életben maradásért küzd, hanem a spekulatív nagytőke, amelynek mindegy, mi történik a vidékkel, amíg a nap végén kijön a matek.
    Évek óta hallgatjuk a nagy szavakat a „magyar föld védelméről”. Most kiderült, mennyit értek ezek. Egyetlen bekezdést, egy éjszaka alatt.
    Ez a döntés mindennél világosabban bebizonyítja, hogy a Fideszt soha nem érdekelte igazán a magyar gazdák sorsa. Akitől meg kellene védeniük őket, az nem Brüsszel, nem külföld, hanem saját maguk.
    A vidék nem befektetési célpont. A föld nem pénzügyi termék. A gazda nem statiszta a nagytőke játékában. Ez a módosítás pedig nem fejlődés, ez a magyar föld kiárusítása.
    És a kérdés most már nem az, hogy mit mondanak erről Budapesten, hanem az, hogy meddig hagyjuk, hogy a magyar földről a magyar gazdák feje fölött döntsenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű