A Mi Tanyánk nem igen tudta megmagyarázni a zsír hom_fób választóinak

A Mi Tanyánk nem igen tudta megmagyarázni a zsír hom_fób választóinak, hogyan került a Dúró Dóra által is hájpolt misszió kellős közepébe épp egy olyan férfi, aki hát, hogy is lehetne szépen fogalmazni, nem vetette meg az erősebbik nemet.

😎 SZEMÉLYES: NYERGES CSABA, A NYILASOK „PÉLDÁS” MÚLTÚ GYERMEKVÉDŐJE, NEM MERT ELJÖNNI A MAI TÁRGYALÁSRA!
A korábban Ray Simon művésznéven futó meleg-feln:őttfilmest még májusban pereltem be rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt. Sokáig ő volt a szélsőjobbos propagandista Füssy Angéla jobbkeze, „nyomozati szakértője”. A bal meg a volt sittes Jurányi Zsolt. Mára ezek a figurák úgy tűnik kikoptak a „gyermekvédő” projektből. Gondolom a Mi Tanyánk nem igen tudta megmagyarázni a zsír hom_fób választóinak, hogyan került a Dúró Dóra által is hájpolt misszió kellős közepébe épp egy olyan férfi, aki hát, hogy is lehetne szépen fogalmazni, nem vetette meg az erősebbik nemet. S azok sem őt. Legalábbis a filmeken. Ezzel amúgy nem is lenne baj, ha a darálós-fóliázós Dúró pártja nem a leghom_fóbabb lenne széles e világon. És ha Orbán nem találta volna ki már a 2021-es ped_fil törvény kapcsán, hogy valójában minden meleg potenciálisan ped_fil. Kivéve persze, ha fideszes! Szóval itt rejtőzik némi disszonancia az ügy kapcsán. De vissza a mai eseményhez!
👉Ma reggel 10-kor kezdődött volna a büntető eljárás személyes meghallgatása Zalaegerszegen és mivel bíróra volt kiírva, ezért úgy gondolom, hogy azon nyomban megindult volna a tárgyalás is. Délután lett volna egy második felvonás, mert Nyerges az ügyvédemet, dr. Litresits Andrást is betámadta, így ő is feljelentette. Az egykori rendőrből lett feln:őttfilmes engem azzal akart megfé:lemlíteni, hogy megírta „92%-os a váderedményességem” és ebből az következik, hogy „ez az én pályám, és elb_sztad.” Fú, hát már akkor nagyon beparáztam! 🙃Ezek után egy hosszú levélben, látható módon Chatgpt segítségével összerakott érvekkel igyekezett rávenni ( = megzsarolni? ránk ijeszteni?) engem és ügyvédemet, hogy vonjuk vissza a feljelentéseinket. Mert ha nem, akkor óriási sajtóbotrány lesz, ő visszaperel, az ügyvédemet még a kamaránál is felnyomja. Szóval ömlött a fenyegetőzés, ahogy a csövön kifér.
Most ehhez képest Csabika, ma nemigen voltál legény a gáton! Eljönni, hogy végre szembenézz velem, persze nem mertél! Ja, mert nyilván beteg lettél. Szerintem szimplán csak gyáva vagy!
Az a fajta pasi, aki végtelenül agre:sszív, de persze, amikor a tetteiért vállalnia kellene a felelősséget a bíróságon, azonnal inába száll a bátorsága.
👉Pedig lett volna pár kérdésem! Mondjuk például az, hogy vajon mit tudsz arról az akcióról, amit augusztusban ellenem indítottak szélsőjobbos portálokon? Esetleg felkértek-e abban is „szakértői” szerepre? Hiszen, ha van valaki, aki ilyen förtelmesen gusztustalan filmeket képes nézegetni, szerintem az te vagy. Sőt, te nem csak nézegetted az ilyesmit, hanem csináltad is. Volt gyomrod hozzá.
Aztán még kérdeznélek egy másik filmbeli szereplésedről is, de ennek kapcsán nem írok most többet. Viszont tudom, hogy érteni fogod, mire célzok. Majd a bíróságon ezt is megbeszéljük.
Na aggódj Csaba, csak idő kérdése és személyesen is találkozunk! Addig pedig remélem, hogy a megafonos lányodnak, Csengének, végre jó példát is mutatsz!
588545594 1160686856236367 6762672943255608197 n

Fotó: Azt illusztrálja, hogy már nagyon szeretnék értelmes dolgokkal foglalkozni, de még mindig ebben a mocsokban gázolok…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű