A SUV-okat – érinti egy szinte ismeretlen közlekedési szabály: a járdán parkolás akkor is tilos lehet…

Különösen SUV-okat – érint mostanában egy szinte ismeretlen közlekedési szabály: a járdán parkolás akkor is tilos lehet, ha a jármű tengelyterhelése meghaladja az 1000 kg-ot. A szabály betartása nehézkes, a hatósági bírságolás pedig ritka.

Nyilvánvalóan hiányzik a szabadon hagyott másfél méter, e probléma mellett eltörpül a Mercedes túlsúlya

Forrás: Délmagyarország

Az elmúlt években egyre nagyobbak lettek a személygépkocsik méretei, a SUV-divat és a villanyautók plusz akkutömege miatt pedig a járművek súlya is jelentősen nőtt. Ez új kihívásokat hoz a közúti infrastruktúra számára, különösen a járdán való parkolás terén.

Az általános szabály szerint a járdán csak akkor parkolhatunk, ha azt jelzőtábla megengedi, az autó legfeljebb a járda felét foglalja el, és legalább 1,5 méter szabad sáv marad a gyalogosoknak.

Azonban kevesen figyelnek arra a kevéssé ismert, szintén a KRESZ-ban szereplő előírásra, amely szerint a jármű tengelyterhelése nem haladhatja meg az 1000 kg-ot a járdán parkoláskor. 

Egy válasz

  1. Miskolcon akár az összes kikötés ellenére is parkolhatunk a járdán a világ legeslegmunjkakerülőbb söpXdéke (alias miőr) akkor sem büntet. Sőt, akár kerékpárúton is parkolhatunk. Hogy miért? Mert a mi üdvösjkéibnk, többek közt Szécsényi falusi Marianna bízik a rendészet vezetőjében.
    Hogy miért?
    Nyilván azért, mert a félrenézésért tetemes summát kap, amit a képességei alapján soha az életben nem sikerülne megkeresnie.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű