Tisztelt Főpolgármester Úr!
A fővárosi cégek és intézmények munkavállaóit képviselő szakszervezetek korábban
demonstrációs és sztrájkbizottságot hoztak létre a fővárosban kialakult, a működésképtelenség
határán egyensúlyozó pénzügyi helyzet miatt. Mára azonban kritikusra fordult a helyzet. Az
Ön megfogalmazása szerint:
„Az elvett újabb 6,2 milliárd miatt a budapestieknek biztosított közszolgáltatások, köztük a
közösségi közlekedés a megszokott és okkal elvárt szinten nem működtethető”
Ez az állítás nyugtalansággal tölti el dolgozóinkat, akik ezeket a közszolgáltatásokat
működtetik. Ebből a bejelentésből az olvasható ki, hogy már az idei évben kialakulhat olyan
helyzet, ami veszélyezteti Budapest működését, valamint a 27 ezer munkavállaló
munkahelyét, megélhetését.
Fentiekre tekintettel kérjük, személyes tanácskozás keretében szíveskedjen részletes
tájékoztatást adni a pontos helyzetről, illetve a megoldási lehetőségekről, ha vannak ilyenek.
Szeretnénk arra is felhíni a figyelmét, hogy lassan már a jövő évi bértárgyalásokat is meg kell
kezdeni helyi szinteken, amire nem sok esély van abban az esetben, ha az idei év működése
sem biztosított.
Amennyiben nem kapunk megnyugtató választ kérdéseinkre, minden lehetséges eszközt be
kell vetnünk annak érdekében, hogy ne az általunk képviselt munkavállalók szenvedjék el
annak következményeit, amelyért a felelősség nem őket terheli!
Tisztelettel,
a demonstrációs és sztrájkbizottság nevében:
Naszályi Gábor
Elnök
EKSZ
