Miskolc. Akkor Salkaházi sem lesz?

🤔Vajon idén is számíthatnak a miskolci nyugdíjasok a Salkaházi támogatásra?
❗️Ugyan Tóth-Szántai József ma a Fidelitas országos elnökét fogadta (!), ami biztosan nagy segítség a miskolci nyugdíjasoknak, de mégis sok a bizonytalanság és az információhiány a Salkaházi Sára programmal kapcsolatban. Így ma levélben fordultam a polgármesterhez kérdéseimmel és segítségemmel. ✉️
🤯Hollósy András alpolgármester nyáron ugyanis arról tartott sajtótájékoztatót, hogy a geopolitikai helyzet, konkrétan Ukrajna gyorsított EU csatlakozása miatt(!?) veszélybe kerülhet a miskolci Salkaházi program. Ezt a kijelentést inkább most ne is ízlelgessük, és bár Ukrajna nem lett az EU tagja, de sajnos azóta is feltűnően nagy a csend a támogatás körül. 🔇
🙄A program honlapja tavalyi információkat tartalmaz, a facebook oldalán pedig júliusi az utolsó bejegyzés, de az sem érinti a juttatást. Pedig az idei költségvetésbe betervezésre került a fedezete, fejenként 16 ezer forintos mértékben. Ezért tettem fel kérdéseket a polgármesternek.❓️
✅️Számíthatnak-e a miskolci nyugdíjasok az idei támogatásra?
✅️Megvan-e az erre szánt pénz?
✅️Mikor és milyen módon fognak erről kommunikálni?
✅️Hogyan segíthetek a program megvalósulásában, kommunikációjában?
↘️Az információk alapjául szolgáló linkek:
Az alpolgármester sajtótájékoztatója: https://minap.hu/…/nyugdijasok-juttatasait…
A Fidelitas elnöke és Tóth-Szántai József találkozója: https://www.facebook.com/share/p/1asGw9wWpo/
A polgármesteri találkozó és aláírásgyűjtés után készült videó arról, hogy Mohácsy István nem akar meghalni Zelenszkij Ukrajnájáért: https://www.facebook.com/share/r/19vhd4WsnW/
Miskolc 2025. évi költségvetési rendelete, benne a Salkaházi támogatás előirányzatával: https://www.miskolc.hu/…/2._javaslat_az_onk._2025.evi…

9 Responses

  1. Megy a riogatás ezerrel, a gombák meg be is veszik. Szánalmas de egyben röhejes. 😀

  2. Meg lehet nyugodni.Nincs nap hogy ne zárna be egy üzlet,pusztul a város, szamolatlanul.veszik.fel tocáék a hitelt,de salkaházi lesz…Ki kell fizetni a birkamenetes bázist.

  3. Több kárt okoz Tibcsike mint hasznot, most teljesen igaza van Bajusz Úrnak. Mindig a polgármesterrel foglalkozik, ez nem normális. Mit csinál, mit nem csinál, kit érdekel már.

    1
    2
  4. Bajusz Gábor minden nap a városért dolgozik, Szopkó pedig minden nap uszít, mégis méltósággal viseli az egész polgári oldal azt a sértegetésözönt, amit ettől az IQ huszártól kap.

    1
    2
  5. Orbán Viktor:
    Napról napra egyre többen leszünk a háborúellenesek táborában!

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű