Putyin nem áll meg, Ukrajna után az észtek jönnek

Newsweek: Putyin nem áll meg, Ukrajna után az észtek jönnek

Ha Putyin megnyeri a háborút, nem elégszik meg Ukrajnával, szükségszerűen megy tovább Európában, első áldozatként Észtországgal – írja az amerikai Newsweek Carlo Masala könyvére hivatkozva.

A német politológus, poltikatudományi egyetemi professzor Ha Oroszország nyer: egy forgatókönyv című kötetében egy olyan fiktív eseménysoron megy végig,

mi történne, ha a háborúból Moszkva jönne ki győztesen.

Azaz – ebben az olvasatban – teljes ellenőrzést gyakorolna a Krím félsziget mellett Donyeck és Luhanszk, valamint a Herszon, Zaporizzsja megyék felett, emellett Kijev kénytelen lenne az alkotmányában egy állandó semlegességi záradékot rögzíteni, amely kizárná a NATO-tagságot.  Volodimir Zelenszkijnek ez esetben nyilván le kellene mondania, és az orosz beavatkozásnak köszönhetően új elnökválasztásra kerülne sor, amely egy Kreml-barát vezetőt hozhatnak hatalomra.

Masala szerint, mivel Európa képtelen a saját magát megvédeni egy potenciális orosz invázió esetén, és Trump sem szívesen állna ebbe bele, ráadásul a világon zajló egyéb konfliktusok elvonnák a figyelmét és az erőforrásait, az orosz csapások folytatódnának Európában.

Az első célpont Észtország lenne, egész pontosan annak harmadik legnagyobb települése, Narva városa, ahol majd hatvanezer, többségében oroszul beszélő ember él.

A politológus erre egy hipotetikus forgatókönyvet is felvázol. E szerint 2028. március 27-én megindulnak az orosz csapatok Narva ellen, amit néhány óra alatt, a korábban dezinformált („a nyelvük és kultúrájuk miatt elnyomja őket az észt vezetés”) és felfegyverzett helyi lakosok segítségével el is foglalnak.

Mindez egybevágna azzal az óhajtott orosz narratívával, amely nemcsak az orosz lakosság, hanem az Oroszországon kívül élő emberek szemében is igazolja a tetteiket”  – mondta Masala a Newsweeknek, felemlítve a Krím esetét, amelynél ugyanez volt az ürügy:

„az orosz világ” lakóit mindenáron védeni kell.

9 Responses

  1. „Mikor veszitek már észre magatokat uszítók, károgók, mindenszaristák?”

    1
    2
  2. Budapesten lesz az orosz ukrán háború, úgynevezett béketárgyalása. Olyan béke tárgyalás, amin nem vehet részt az agresszor által megtámadott ukrán fél. Egy veszett gyilkos / Putyin / egy közveszélyes elmebeteg Trump a kis közös kutyájuk farokcsóválása mellett fognak hazudni reggel, délben és este. A sakál és hiéna osztozna a levadászott áldozaton, miközben tolmácsgépével bütykölve, kóvályog mellettük a dögkeselyű. Orbán ezt hatalmas sikerének fogja eladni. Miközben semmi jelentősége érdemben nincsen annak, hogy hol ülnek le a gazemberek egyezkedni. Orbán azt akarja majd eladni, hogy azért jöttek ide, mert őt olyan sokra értékelik. Ami persze egyik oldalról igaz, hiszen hasznos csicskásuk ez a gazember, aki Európa ellen áskálódva szolgál orosz érdeket kitartóan, kiszolgálva nyelvcsapásaival az idióta Trumplit is. Ettől nem változik, hogy Európa – vagyis a mi közösségünk- meghatározó politikusai, helyén kezelik Orbánt, ócska kis árulónak, mocskos tolvaj, megbízhatatlan gazembernek. De ne legyenek kétségeink azzal kapcsolatban, hogy Putyin, aki zsarolja ezt az alakot, és Trump is, maximum a számukra hasznos idiótát látják benne. Az árulását persze szeretik, de az árulót maguk is megvetik. Ha idejön a gyilkos és a pojáca, akkor napokra a városunkban sok helyen lesznek lezárások, hatalmas dugókat eredményezve. Mi azzal, hogy a gyilkos és az idióta idejönnek, csak veszítünk. És milyen szégyen, hogy ide a gyilkos, a legnagyobb biztonságban jöhet, hiszen ez az ország a diktátorok paradicsoma. Én nagyon bízom abban, hogy mi magyar polgárok, nem felejtettük el, hogy a Pesti Srácok utódai vagyunk. Nagyon bízom abban, hogy nem tud majd a gyilkos itt úgy megfordulni bárhol, hogy ne lenne a pofájába tolva, hogy mocskos gyilkos, utolsó szarházi. Legyen neki tiszta, hogy Orbánt zsebre rakhatja, de a magyarokat nem. Mi emlékszünk a jelszóra: Ruszkik haza! Érezze csak a gyilkos és az ölebe, hogy ócska, szar alakoknak tartjuk őket

    1. „hogy mi magyar polgárok, nem felejtettük el, hogy a Pesti Srácok utódai vagyunk. ”

      Ti????? Egyenesen az Apró-Donáth klán alfelétől? 😁😂🤣😁😀

      Nem a Klára itatta tokajival az aranyos Putyin bácsit?
      Nem a mi Ferink volt Putyin dácsájában?
      Nem a Putyin-Gyurcsány házapár vacsorázgatott együtt?

  3. Honnan veszed, hogy nem vehet részt az Ukrán fél? Zelenszky kijelentette, Trumpnak Washingtonban, hogy kész tárgyalni Putyinnal Budapest békecsúcson még akkor is ha nem hívják meg. Mielőtt mondta neki TRump Zelenszkynek, hogy elege van a háborúból mert Zelenszky ezt elveszítette és ha nem fogja ezt fel Zelenszky és nem fogadja el a béketárgyalásokat akkot azt nyilatkozta Putyin, hogy el fogja véglegesen pusztítani Ukrajnát Ukrajna sorsa és jövője tehát Zelenszky döntésében van és józan belátásában. Kész eljönni a Budapesti csúcsra Zelenszky még úgy is ha nem hívták meg. De egyébként pedig tényleg nem lehet úgy béketárgyalás Oroszország és Amerika közt ha pont a megtámadott fél nincs ott csak egy hármas találkozó hozhatja el a békét. Trump – Putyin – Zelenszky. Orbán korábban ecsetelte, hogy Európának nem csak béketárgyalás kell de biztonsági garanciák is kellenek ami Oroszország és EU közt kell, hogy megköttessen. Tehát lehet, hogy még Macron vagy Ursula is „bekacsint” Budapesti csúcsra mert itt nem egyszerű béketárgyalás kell hanem béketárgyalással egybekötött biztonsági garanciák is EU és Oroszország közt és egy békepaktum, memorandum, hogy Oroszország és Ukrajna újra soha ne támadja meg egymást erre a biztonsági garanciára Oroszorszák és Ukrajna közt is szükség lesz ezért érezheti Zelenszky ha nem is lett meghívva de kész ott lenni Budapesti csúcson. Aki ott lesz Budapest békecsúcson annak fontos a békekötés és biztonsági garancia aki nem lesz ott annak nem fontos se békekötés se biztonsági garancia majd kiderül Budapest csúcs napján ki – ki lesz ott és ki nem. Zaharova Orosz külügyi szóvivő is tett egy nagyon fontos kijelentést miszerint „Nem hoznak eredményt Budapest békecsúcs ha az EU és Zelenszky nem lesz ott Budapest csúcson”. Ez nagyon igaz vagyis Putyin és Trump mint tűzszünetre majd békekötésre készen áll rá de ehhez hajlandóságot és egyetértést kell mutatnia Ursulának vagy Macronnak és Zelenszkynek is személyes ottlétükkel. Nagyon úgy néz ki magasabb szintű lehet Budapesti csúcs mert Ukrajna és EU jelenléte és haljlandósága békekötésre és biztonsági garanciára elengedhetetlen szereplők ők is legalábbis ha teljes és biztos sikert akarnak tűzszünetre majd békekötésre és teljes biztonsági garanciákra. Tehát nem kell itt senkit haragosnak, gazembernek diktátornak beállítani és beállíttatni hanem legyenek annyira „tökösek” az EU vezetői és Zelenszky is, hogy „pucájukban legyen annyi vér” ,hogy Putyin és Tump „szemébe néznek őszintén” és személyesen nekik elmondják véleményeiket mit gondolnak erről az egészről de személyesen akkor és szemtől szemben dolgaikat Budapest csúcs békecsúcs de egyben egy álláspont kifejtés is mindenkinek akinek vannak ész érvekkel történő józan álláspontjai és lehet ütköztetni véleményeket mindenkinek aki ott lesz de csak az tudja ezt aki ott lesz majd Budapest békecsúcson személyesen szemtől szemben Trumpal és Putyinnal.

  4. Miért támadná meg Észtországot Putyin? Ad egy Észtország NATO tagállam védi a NATO ad kettő Európai Unió EU és NATO tagállamba jön Vlagyimir Putyin Budapest békecsúcsra pont most akar békét kötni megmutatni nem is olyan rossz ember hisz tárgyalásra kész egy EU és NATO tagállamban Magyarországon Budapesten békekötésre jön két hét múlva. Akkor ugyan miért támadná meg és pont most Észtországot? Na erre mondják, hogy „a mindenszarizmus idiótákra a tyúkólamat se bíznám” vagyis az ilyen Ursula félékre SOHA. Megtámadná Putyin Észtországot? Majd akkor „ha én leszek a Római pápa” vagyis soha nem fogja megtámadni. Ne vádaskodjon EU jöjjen el Macron vagy Ursula Budapest békecsúcsra és szemtől szembe nézzen szemébe Putyinnak és legyenek oly bátrak tárgyalni Putyinnal és akkor Putyin memgmondja nekik szemtől szemben, hogy NEM támadja meg sem Észtországot sem egyik NATO tagállamot sem. Oroszország pedig inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy EU vezetőiből és NATO vezetőiből telhet ki egy hamis zászlós hadművelet, hogy a NATO saját magát támadná meg de úgy beállítva mintha Putyin tenné azt na inkább ez itt a veszélyes, hogy a NATO és EU saját maga hülyeségét másra kenné rá. Mint amikor Zelenszky a háború kezdetén átöltöztette egyes katonáit orosz egyenruhába és orosz felségjeűre festeték Ukrán tankokat ezzel tévesztve meg a világot hamis zászlós hadművelettel, zavarkeltéssel miközben mondták ne féljetek. Kárpátaljai magyar és ruszin testvéreink tudnának bőven mondani pár dolgot, hogy ki is csinálta a zavarkeltést nem más mint Zelenszky volt „a hamis kártyás”. Putyin nyílt lapokkal játszik. EU és NATO az aki inkább „a hamis kártyás” szerepére készül. Budapest békecsúcson alkalom nyílik a tiszta szembenézésre legyen oly bátor nézzen szemébe Putyinnak a Zelenszky, nézzen a szemébe Macron a Putyinnak itt az alkalom megbeszélésre szemtől szembe ne a taccsvonalról diktáljanak hanem szemtől szemen legyenek bátrak és egy tűzszünetre és teljes békekötésre lehetőség nyílik majd ha vége a háborúnak akkor jól működő gazdaság EurÁzsia gazdasági tengely Vlagyivosztoktól – Lisszabonig, Pekingtól – Madridig. Egyébként Kínai autógyártók új célpontja Spanyolország és Portugália ők már megértették ,hogy hasznos az olcsó energiaellátás. Itt az idő, hogy Macron, Ursula is megértse egy jól működő gazdaság alapja az olcsó energiaellátás.

  5. Zelenszy-t pénteken másodjára is kidobra TRump és tudtára juttatta Trump a Zelenszkynek, hogy ha nem fejezi be a háborúzást Zelenszky akor nincs több pénz és Trump kiszáll ebből az egészből mert elege van ordibálás volt TRump és Zelenszky között és végül egy parkban beszélgetett Zelenszky saját vezetőivel. Ebből is látszik, hogy itt Zelenszkynek már nem Trumpal kell itt eggyezkedni hanem Putyin és Zelenszkynek együtt kell tárgyalnia. Egy értelmes mondat elhangzott Zelenszkytől, hogy „kész vagyok Budapest csúcsra eljönni és tárgyalni Putyinnal” így is van igaz ezt Zelenszkynek már nem Trumpal kell megbezsélni hanem a megtámadott fél Zelenszky és a támadó félnek Putyinnak kell együtt kiegyezni vagyis kell most már egymás szemébe nézni mert nekik vannak bajaik egymással Budapest csúcs alkalom kiegyezésre nekik közösen. Mert hiába akar itt békét Trump meg Putyin de ehhez Zelenszkynek is tárgyalnia kell Putyinnal és kettőjüknek békét kötni egymással.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű