Miskolc. Garantálom Jancsi is a Folyami polgárnaszád fedélzetén

Lehet, hogy Veres Pali is megjelenik

A Minap.hu számolt be. Megtudhattuk, hogy Folyami polgárnaszád elnevezéssel országjárásba kezdett  a Civil Összefogás Fórum (CÖF).

A bejelentésnél Csizmadia László, a CÖF alapítója az MTI beszámolója szerint elmondta: az akció keretében településről településre végigjárják az ország mind a 106 egyéni választókerületét, és fórumokon hívják fel a figyelmet a „hamis messiások veszélyére”, ami alatt a portál szerint Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét értik.

Hozzátette, hogy kifejezetten az országjárásra készült zsebkönyvben fogják bemutatni az Orbán-kormány elmúlt 15 évben elért eredményeit. Azt mondta, fontosnak tartják, hogy „a nemzeti keresztény oldal online fellépéséhez – mint a Harcosok Klubja vagy a Digitális Polgári Körök – társuljon egy offline fellépés is”.

„Nézzünk szembe a tényekkel, védjük meg az eredményeket! A polgári, nemzeti kormányzás 16 éve tettekben és számokban” – szól a felhívás a miskolci eseményhez, amit október 18-án, szombaton 13 órától rendeznek meg a Városház tér 1. előtt.

A szervezők tájékoztatása szerint az eseményen felszólal Petán Péter, a CÖF-CÖKA médiaigazgatója, Kiss János (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, valamint Bak László, a Miskolci Nagycsaládosok Egyesületének elnöke. A műsort a Kormorán együttes előadása színesíti.

3 Responses

  1. Garantálom felmondhatná a listát, hogy mit garantált 4 éve és mennyi valósult meg belőle?! Pont a nagy nulla! Nem gondolta ez a vk. hogy Hubinál van lentebb! Semmit nem csinàlt amit megígért, a vk-ban nem volt jelen, a szavazó nem találkozhatott vele. A volt polgármester meg??? Alatta tovább rothadt szét a város, a moxszétbarx saját duplázását a Judás közreműködésével, most meg ott billeg pl. az egyetemi átadókon egy állami vezető mögött. Jó lóvé több helyről a miskolciak meg elmenekülnek! Rá bezzeg nem mutogatnak vissza, pedig az élén állt, csak a moslék többi tagjára. Garantálom meg a másik, összenő ami összetartozik. Közös bennük a mulla teljesítmény adófizetői forintból honorálva!

  2. Kiss János vár- és fürdőbiztos bemutatja a nevéhez fúzödö sikeres projekteket , úgy mint az elipsum és a diósgyőri vá, ezután közös bevásárlásra elindulnak a bulgárföldi Garantálom bevásárlóközpontba…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű