Zachar Veronika: Több, mint hatvan éve készít fotókat. Gondolkozott valaha azon, hogy mi lett volna, ha nem ezt a pályát választja?
Benkő Imre: Igen, főleg így idős napjaimban egyre többet morfondírozok életutamon. Gyermekkoromat a Bakonyban egy bányászlakótelepen töltöttem, és bejáró tanuló voltam a szőci általános iskolába, utána pedig az ajkai gimnáziumba. Már fiatal korban is megvolt bennem a kreativitás utáni vágy. Sokat rajzoltam, barkácsoltam, bélyeget gyűjtöttem, eközben megismerkedtem a bányászélet munkáival is. Édesapám vegyész volt, nekem is volt otthon egy kis kémiai laborom, egy szekrény tele kémcsövekkel, lombikokkal és kezdetben úgy nézett ki, hogy esetleg vegyész leszek.
Érettségi után szülővárosomban Budapesten folytattam tanulmányaimat. Húsz éves koromban, 1963-ban kezdtem el fényképezni. Kispesten, ahol rokonaimnál éltem, amatőrként ismerkedtem meg a fotózással. A Beloiannisz Gyárban kezdtem dolgozni, amikor behívtak katonának. Féléves rádióműszerész kiképzést kaptam, majd kihelyeztek Gyöngyösre, ahol másfél évet töltöttem. Itt már volt egy fotólaborom, nagyítógéppel, vegyszerekkel, bár nem voltam az egységnek a hivatásos fotósa mégis sok képet készítettem ebben az időszakban. A főtörzsőrmesterem olyan rendes volt, hogy a hétvégi kimenőmön időnként elvitt Abasárra, ahol a falu embereit fényképeztem.
