És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál.
Reggel kijön a 21 Kutatóközpont felmérése, eszerint 18 % a Tisza előnye a biztos szavazók között. Ezt gyorsan tromfolni kéne, de a Nézőpont meg a többi fideszes fiók már be van árazva, azokat csak kinevetnék. Szegény Fidesz szalad fűhöz-fához, Varjú Varga Pálhoz, segítsen már valaki.
Mit ad isten, délutánra kiderül, hogy a XXI. Század Intézet is belevágott a közvélemény-kutatásba, és PONT van nekik kéznél egy eredményük. Miszerint igenis a Fidesz vezet, legalább egy hangyafasznyival.
Nagy titokban szúrták le a körzőt, meglepinek szánták. Ez az intézet egészen idáig azzal foglalkozott, hogy másodosztályú beszélő fejekkel kérődzzön az aktuális mantrákon, például hogy „a brüsszeli elit totális háborút folytat a nép ellen” meg ilyesmik; akár kétezer érdeklődőt is elérve. Egyetlen tőkéje ma fordult termőre: ez is 21, meg az is 21, ezzel hátha össze lehet zavarni a címlapokat.
A módszertan egyébként gyanúsan hasonlít a Nézőpontéra: nem ám azt kérdezik meg, hogy akar-e maga még négy év Orbánt, hanem hogy szereti-e a piros aranyat meg a pálinkát, aztán aki igen, azt beírják fideszesnek. „A biztos pártválasztókat egy halmazba soroljuk azokkal, akiknek politikai szimpátiája a politikai issuek-ra vonatkozó további kérdések alapján valószínűsíthető.”
Nice try. Az a 18 százalék ettől biztos rájön, hogy ő tudta rosszul, és igazából nem is utálja se Orbánt, se a sáskahadát, és főleg nem a XXI. Század Intézetet, hanem örömmel állja a számláikat az idők végezetéig. És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál.

3 Responses
ismerjük a 21 darab kutató tulajt/főnököt
hova is van bekötve?
Unalmas a hvg-s zseni tótawé picsogás
„Csillag, ami egyben hógolyó. De csak amíg egyben marad. Az ellenzék győzött és győzhet, a pártjai irrelevánssá váltak.
Önkormányzati választás 2019.
Méltányos és helyénvaló elismerni, amit az ellenzék pártjai eddig tettek. Rengeteg aprómunkával őrizték a lángot: pusztába kiáltott sajtótájékoztatók, népszavazási kezdeményezések, talpalás a decemberi fagyban a tévészékházba, jól és rosszabbul sikerült akciók és tüntetések. Minderre szükség volt, hogy legyen mire építkezni. De most már felépült a közös csillag. Egyáltalán nem érdekes már a Momentum vagy az MSZP hogyléte, és kifejezetten visszatetsző minden gesztus, amivel pártszínekben kapirgálja bárki a gesztenyét. A viszketegségi verseny lezárult, az eredmény az, hogy az ellenzék csak egységben értelmezhető. Emberanyaguk, az általuk hozott tapasztalat, hozzáértés, morál és ambíció adódik össze, de senkit sem érdekel, hogy a jelölt a Jobbikból vagy az MSZP-ből jön, ha működőképes alternatívája a Fidesznek.
Saját árnyékukat kell átlépni ahhoz, hogy leépítsék ezeket a reflexeket. Talán segít ezen annak tudatosítása, hogy pártjaik színeiben esélytelen senkik voltak, most pedig valódi hatalmat kaphattak, mert közösen léptek fel. Legjobbjaik nagy jövő előtt állnak – de csak ha kilépnek a babaszobából.
Első szép feladatuk annak az ernyőszervezetnek a megalkotása, elnevezése és üzemeltetése, amely továbbra is egyben tartja a rendszerváltó ellenzéket. Leírni könnyű, működtetni rendkívül nehéz lesz: egyszerre kell kitakarítani korrupt kokainistákat, helyet és feladatot találni érdemes, tehetséges vagy épp szakértő kollégáknak – vagy épp pártonkívüli hozzáértőknek elvtársak helyett –, és terjeszkedni tovább. Ennek lesznek áldozatai: azok, akik eddig a saját klubjuk legjobb csatárai voltak, a közös csapatban nem feltétlenül maradnak első hegedűsök.
Újra van miért politikát csinálni. Van sikerélmény, van esély, és van felelősség. A nép készen áll, de nem pártokat akar felemelni, hanem a hazáját.”
Első szép feladatuk annak az ernyőszervezetnek a megalkotása, elnevezése és üzemeltetése, amely továbbra is egyben tartja a rendszerváltó ellenzéket.—> tisza szigetek 😁😂—> LMBTQ..I..P..Z-szigetek
Kell egy nagyformátumú vezető is : Klara Petrova Dobreva, akinek nem remeg majd a keze Tóta W vagyonkájának elvételekor.