„A vizsgálat megállapította, hogy a repülőgép roncsai Beiruttól északnyugatra mintegy 10 kilométerre körülbelül 500 méter mélyen a tengerfenéken helyezkednek el és ezért a katasztrófa okának meghatározását elősegítő, a repülőgép fedélzetén lévő baleseti adatrögzítő berendezés felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínűsége.”
Így tájékoztatta a sajtót a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium 1975. október 23-án arról, hogy mire jutott a Malév 240-es járatának tragédiáját illetően. A minisztérium ezzel kevesebb mint egy hónappal a történtek után már megelőlegezte, hogy nem fog kiderülni, mi okozta a katasztrófát. Ez így is lett, a repülőgép balesetére ötven év elteltével sincs hivatalos magyarázat. Csak annyi bizonyos, hogy a Malév 240-es járata, a HA-LCI lajstromjelű Tu–154-es repülőgép 1975. szeptember 30-án menetrend szerint Budapestről Bejrútba tartva a libanoni főváros közelében a tengerbe zuhant és a gépen tartózkodó hatvan ember – köztük 11 magyar – életét vesztette.
Miután hivatalos úton nem született magyarázat, újságírók és hozzátartozók próbálták kideríteni, mi történt. Fontos információkat tárt fel Sváby András Az elveszett járat – MA 240 című, 2002-ben bemutatott dokumentumfilmje, illetve Markovits Ferenc A titkok légijárata című 2007-es dokumentumfilmje. A katasztrófában meghalt egyik légikísérő Angliában élő férje, Németh László évekig nyomozott a rendszerváltás után, és szintén talált új információkat. Odze György író, aki a hetvenes években a Malév forgalmi tisztviselője, később pedig diplomata volt, és akinek a barátnője halt meg a járaton, regényben adott egy lehetséges magyarázatot.
Ezek a kutatómunkák és a tragédia körüli rejtélyek az elmúlt fél évszázadban olyan, néha egymásnak ellentmondó feltételezéseket szültek, amikben polgári géppel történő fegyverszállítás és izraeli vadászgépek is megjelennek. Viszont ezek a konteók olyan erős horgonyokkal kapcsolódnak a valósághoz, hogy könnyen lehet, hogy köztük van az igazság.
Muszlim barátaink
A 240-es járat útját szokatlan történések előzték meg és kísérték, és az sem mellékes körülmény, hogy a járat Bejrútba tartott, ahol éppen háborús helyzet volt. Libanonban 1975 áprilisában robbant ki a 15 évig húzódó polgárháború, amiben több frakció is részt vett, de az alapvető konfliktus a keresztény milíciák és a muszlim felkelők között alakult ki. A kelet-európai blokk országai szovjet parancsra az utóbbiakat támogatták, és nem csak elviekben.
A libanoni muszlimokat segítő félkatonai tömörülés, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) tagjai Magyarországot is rendszeresen látogatták. Kádárék olyan szorosra fűzték a kapcsolatot a PFSZ-szel, hogy a szervezet 1975-ben budapesti irodát nyitott, a megnyitóra a szervezet több magas rangú vezetője is eljött szeptember végén, köztük a PFSZ második embere, Kaled al-Fahum. A tragédiával kapcsolatos találgatásokban visszatérő elem, hogy a küldöttség talán éppen a 240-es járattal ment volna haza.
A szocialista Magyarország a helyi képviselet mellett humanitárius segítséget is nyújtott és sérült PFSZ-katonákat gyógyított. Vannak arra utaló, bár nem megerősített források is, hogy a szervezet egyes tagjai Abasáron gyalogsági kiképzést is kaptak. Sőt, valószínűleg fegyvereket is, és ezen a szálon is el lehet jutni a 240-es járatig.
A honvédségnél akkoriban az „M repülőszázadként” emlegetett Malév is ellátott katonai feladatokat, a Malév-vezetők többsége a hadsereg tisztjei közül került ki. Mint visszaemlékezéseiben Fülöp András egykori Malév-főpilóta utal rá, a légitársaság a hetvenes években többször szállított felszerelést Libanonba. Ezek „alkatrészek”, „írógépek” vagy más fedőnevek alatt szerepeltek a fuvarleveleken, de szemtanúk szerint a ládákon a Videoton és a FÉG (Fegyver- és Gázkészülékgyár) cégjelzései voltak. Magyarországon akkor jövedelmező üzlet volt a fegyvergyártás exportra, a szállítórepülőkbe gyakran kerültek fegyverszállítmányok is. Más kérdés persze egy civil gépet használni katonai célokra, de több jel utal arra, hogy a 240-es járat esetében ez történhetett.
Robbanás, amit a vizsgálóbizottság nem látott
1975 szeptemberére a legtöbb légitársaság már leállította a libanoni járatait. A Maléven kívül akkor már csak a keletnémet Interflug és az osztrák AUA szállított utasokat Bejrútba, mert kockázatos volt minden egyes út.
