Lázbérci-víztározó meder egyre inkább kiszáradt folyóvölgyre emlékeztet – számolt be róla a Pecaverzum.hu. Bár a csapadékhiány miatt a tározó szintje jelentősen visszaesett, az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV Zrt.) szerint az ivóvízellátás továbbra is biztonságban van és halpusztulás sem tapasztalható.
A Lázbérci-víztározó Észak-Magyarország egyik legnagyobb mesterséges tava, amelyet az Upponyi-hegységben, a Bán-patak völgyének felduzzasztásával hoztak létre 1967 és 1970 között. A tározó a Lázbérci tájvédelmi körzet területén helyezkedik el, fokozottan védett természetvédelmi területen és kedvelt horgászparadicsom.
A víztározó biztosítja az ÉRV Zrt. Lázbérci Vízművének nyersvizét, mely többek között Kazincbarcika, Ózd, Sirok és a környező települések vízellátását biztosítja. Hangsúlyozták, hogy a jelenlegi vízállás mellett is biztosított a Lázbérci Vízműtelep megfelelő mennyiségű és minőségű nyersvízkivétele.
„A térségi vezetékes ivóvízellátás biztosított” – írták. (Forrás: Pecaverzum.hu,
Hogy milyen szépség normális esetben a víztározó és milyen most? Hasonlítsuk össze a korábbi képeket a mostaniakkal. Így néz ki, amikor megfelelő a vízmennyiség a tározóban.



Ezzel szemben így néz ki a napokban:




2 Responses
Az ülésen Mérten János, a Városvédők Egyesület képviselője nehezményezte, hogy a szóban forgó Nagy Borsodi Horgász Egyesület az önkormányzat egyik magas beosztású alkalmazottjának – dr. Makkai Orsolyának – a lakcímére van bejelentve, amit az NBHE el is hallgatott, a dokumentumokban nem szerepelt a cím. Külön érdekesség, hogy az ülés tudósításakor ekkor éppen hanghiba állt be, és a jegyzőkönyvbe sem került be ez a rész – ezt a jegyzőnél a képviselő kifogásolta is (erre még nem érkezett válasz). Neki azonban van hangfelvétele az ülésen történtekről.
Akkor a városházán kétharmados többségben lévő MSZP frakciószünetet kért, majd azt a módosító javaslatot fogadták el, hogy pályázati úton találják meg a tavak fenntartóját. Ez 13 napos határidővel kiírták, de a pályázat sikertelen volt.
A kazincbarcikai városvezetés korábban azt nyilatkozta, hogy nem kívánják sem eladni, sem körbekeríteni a tavakat, miután civilek tiltakoztak – egyébként jellemzően ott is ők gondozzák a tavakat ma is.
catika a borsodi grófasszony borsod 1-es vk-nak a főnöke a lobbikirálylány esetleg nem akar ehhez hozzászólni?
vagy a csúti röfihez csak nyalizni jár?
Fidesz szégyenfal újabb fejezet.