Miskolc. A csabai Gyógyszertár lesz a polgármesteri palotája. Mokrai majd csak ámul és bámul. A nap

Nyugi van! Majd a TISZA-adókból felépíti a XXI. századi Miskolcot. A csabai Gyógyszertár lesz a polgármesteri palotája. Mokrai majd csak ámul és bámul.

Nem hazudnak! A TISZA az adócsökkentések kormánya lesz ( a bankoknak, meg a multiknak 😁😂🤣)

„Nagy Attila Tibor politikai elemző az Ultrahang podcastjében az alábbi megdöbbentő sztorit mesélte el:

„(…) Az én ismerősi körömben máris van két olyan személy, aki eltávolodott az utóbbi időben a kormánypárttól, a Fidesz–KDNP pártszövetségtől, de most, hogy hallotta ezt az adóügyet, meg Tarr Zoltánt, most hajlik arra, hogy visszatérjen a Fideszhez és lehet, hogy ehhez a két személyhez hasonlóan gondolkodó emberek is. (…) A magyar választókra erősen hatnak az anyagi kérdések, ezért volt rettenetesen szerencsétlen, amit Tarr Zoltán művelt, illetve mondott. (…)”

A kormánypártinak a legkevésbé sem mondható elemző, Nagy Attila Tibor sokkoló története meglepetésként hatott, azonban nem váratlanul, hiszen az utóbbi hetekben már nem csak a kormányközeinek mondott közvélemény-kutatók jelezték a Tisza Párt gyengülését. Magyar Péter helyzete azóta tovább romlott, hiszen kiszivárgott az adóemelési tervük, amit gyakorlatilag Tarr Zoltán az elhíresült videóban bevallott.”

2 Responses

  1. Mokrai Miska megbuktatta a palotájával Kálit, a butaságával Veresst, ajvé Tsz Józsit meg Bajusz buktatja szépen, ki se húzza a ciklust talán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű