A Szinva híd alatt már alig tud elfolyni a víz. Kódolva van egy újabb katasztrófa

A Szinva híd alatt, helyenként már alig tud elfolyni a víz. Egy igazán komoly felhőszakadásnál, villámárvíznél a hordalék elállja majd a víz útját.

Fotó: Archív

“Miskolc, emlékezz a nagy árvízre – és nézz körül ma!” – ezzel a mottóval próbálja intő figyelmeztetését mindenkihez eljuttatni Kovács Imre István jobbikos politikus. A lehetséges veszélyről augusztus legvégén videót is készített, valóban a gaz, a szemét, a hordalék már annyira feltorlódott, hogy a híd alatt már egészen szűk keresztmetszetben tud elfolyni a patak. Márpedig a mostanában szinte megszokott felhőszakadások és villámárvizek korában ez nagyon könnyen vezethetne katasztrofális áradáshoz.

A politikus bejegyzését változtatás nélkül adjuk közre.
“Tisztelt Tóth – Szántai József polgármester úr!
Tisztelt Hollósy András alpolgármester úr!

A pénteken a Szent Annánál lévő árvízi emlékműnél emlékeztünk Miskolc legnagyobb tragédiájára. A múlt tragédiája intő jel volt: az árvíz emberek életét, otthonát vette el. Akkor megértették: a víz nem játék. A megelőzés hiánya emberéletekbe kerülhet.

És most? 2025-ben ugyanazokat a hibákat látjuk. A patakmedrek, benőve, tele szeméttel, gaz, hordalék, elhanyagoltság mindenütt. A megoldás, 1 millió forintért, toljuk lentebb a problémát– mintha senki nem tanult volna a múltból.

A probléma, most itt van a Győri kapuban!

A héten megosztottam egy kisvideót (alább megtekinthető), ahol pontosan látszik, hogy a Kiss Ernő utcát a Vászonfehérítővel összekötő híd alatt, olyan szintű a hordalék lerakodás, ami egy nagyobb zivatarnál, már lehet, problémát okozna! Miskolc ma is egy újabb árvíz felé sodródik, mert a városvezetés képtelen, vagy nem hajlandó a legalapvetőbb feladatait ellátni.”

“A videó mindent elárul: nem kell több szó, a képek magukért beszélnek.
Miskolc lakói nem azért fizetik az adót, hogy Önök széttárt kézzel álljanak, hanem azért, hogy biztonságban élhessenek a saját városukban.

  • ❗ Ha nincs plusz ember, tessék kérni!
  • ❗ Ha nincs pénz, tessék előteremteni!
  • ❗ Ha nincs akarat, akkor tessék félreállni!
  • ❗ Önök tényleg azt hiszik, hogy ha nem néznek oda, akkor nincs baj?
  • ❗ Önöknek kutya kötelességük lenne rendben tartani a város vízelvezetőit!

Miskolci emberek fizetik az adót, bíznak a városvezetésben – cserébe mit kapnak? Veszélyt!”

“Elég volt a szép szavakból! A miskolciak nem posztokat akarnak látni, hanem tiszta, karbantartott patakmedreket, biztonságos várost.

Miskolc nem játszótér, nem kampányfotó, hanem emberek otthona. És ha Önök erre nem képesek vigyázni, akkor bizony nincs helyük a város élén!” – fogalmazott Kovács.

11 Responses

    1. Azért, mert alkalmatlan polgármestert ültetett a miskolciak nyakába, azért biztosan!

      4
      1
      1. oszt a miskolciak miért nem az egymással veszekedőket választották? 😁😂🤣😀

        Ma a Függetlenek SZIVE kampányzáró rendezvényén a civil szervezet képviselőjelöltjeként fogadalmat tettünk:
        „Én Ebőváry Nyüglönc, a Függetlenek Szíve képviselőjelöltje fogadom, hogy megválasztásom esetén különösen, de attól függetlenül is Miskolc város polgárait nyitottan, figyelemmel, felkészülten, rangtól és vagyontól függetlenül egyenlően, tisztességgel szolgálom. Tevékenységem során mások lejáratását elutasítva, a sikereket, bárhonnan jönnek, elismerve törekszem szeretett városunk gyarapodására. Fogadom, hogy összetartozásunk elemeit hangsúlyozva, a különbözőségünkből fakadó ellentéteket tisztelve, de nem elhallgatva, időt, energiát nem kímélve, legjobb tudásom szerint tevékenykedem Miskolc város polgáraiért, a város jövőjéért.”

  1. Tessék már végignézni a közgyúlés tagkain Bajusztól Szécsényiig, ki az, aki bármelyikre rá merné bízni a macskáját, amíg elutazik egy hétre nyaralni? Na és ezek vezetnek egy megyei jogú várost ezek osztanak el úg 70 milliárdot, miközben a legtöbről azt sem hinnénk el, hogy tudna, hány nulla van a milliárd végén.

    10
  2. Vitetni kell egy kupac homokot a Városháza elé , hogy legyen mibe dugdosni a fejeket . . .

    1. Ugyan már!
      Csurka megmondta: ” a szakértelemre való hivatkozás ócska bolsevik trükk”

      Ki hisz már nektek, tiszásodott dékás-möszöpös takonygerincűeknek?

      Mänfredet, Ursulát, Klárát, Magyar Pötyit csak a bosszú élteti.

      A harag meg rossz tanácsadó.

      Jut eszembe! Rád már nem kell vigyázni. 😁😂🤣😁😀, dékás; vagyis debil kretén.

      1
      2
  3. Ne mondj már ilyet! Veres megmondta; hogy a Szinca Városa , meghogy kerékpárutas ZÖLDFOLYOSÓ. Akko’ meg nincs helye benne a víznek. Mit nem értesz meg belőle.

  4. nincs a vízügynek s A MISKOLCI VÁROSGAZDÁNAK ERRE EMBERE! -NÁDASSYNÉ ABRANKÓ ERZSÉBET VÍZGAZDÁLKODÁSI SZAKMÉRNÖK, MÉRNÖKTANÁR

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű