LÉGI TŰZOLTÁS HATÉKONYSÁGÁNAK NÖVELÉSE AZ ERDŐK VÉDELMÉBEN
A kockázatok csökkentése a légi tűzoltás földi kiszolgálásának javításával (#ergodic) elnevezéssel a
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség az Interreg VI–A Magyarország-Szlovákia
Program keretein belül egy olyan projekt megvalósításán dolgozik, melynek célja az önkéntes
tűzoltók felkészültségének növelése a vegetációs és erdőtüzekkel kapcsolatos kockázatokra a légi
tűzoltás földi kiszolgálásának előkészítésével.
A programban beszerzett, nehéz terepre is alkalmas négy darab csapatszállító járművek hosszú
távon segítik
¨ a Borsodbótai Önkéntes Tűzoltó-, Településszépítő, Környezetvédő- és Foglalkoztatást Elősegítő
Egyesület,
¨ a Bükkszentkereszti Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület,
¨ a Szomolyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkáját, valamint
¨ a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi és tűzvédelmi tevékenységét,
együttesen növelve a szervezetek beavatkozási képességét.
A gépjárművek ünnepélyes átadásra 2025. augusztus 29-én, 13:00 órától kerül sor a Tűzoltó
Szövetség székhelyén (Miskolc, Dózsa György utca 15.).
Az eseményen az érintett egyesületek vezetőin túl Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város
polgármestere, Solymosi Konrád Ferenc, Bükkszentkereszt Község polgármestere, Gulyás János
Borsodbóta Község polgármestere, Rónai Kálmánné a Bükki Nemzeti Park igazgatója és Macz
János Zsolt tűzoltó ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
igazgatója részt vesz.
A projekt célja a szélsőséges időjárási viszonyok okozta erdő- és vegetációs tüzek hatékony
kezelésének elősegítése a mentő- tűzvédelmi képességének fejlesztése által, amelynek a tervezett
fő gerincvonalát a légi tűzoltás földi kiszolgálása adja.
Az elmúlt évek erdőtűzesetei rámutatnak arra, hogy a szélsőséges időjárás által okozott
események felszámolásához új, a partnerek mentő-tűzvédelmi rendszerében még nem
alkalmazott képességeket szükséges elsajátítani és fejleszteni.
A hagyományos földi tűzoltásnál az oltóvíz tűz területére történő eljuttatása sok esetben nem vagy
nehezen kivitelezhető. A földi beavatkozást nehezítik a gépjárműfecskendőkre málházott tömlők
hossza, az oltandó terület és a vízszerzési hely távolága, a tűzoltó gépjárművek nem megfelelő
terepjáró képessége, a szerelési feladatok és az elhúzódó beavatkozási idő, mely akár több nap is
lehet, továbbá a beavatkozó állomány váltásáról és ellátásáról is gondoskodni szükséges. Ezzel
szemben a projekt keretében beszerzendő mobil víztározó medencék és a légi tűzoltás földi
kiszolgálását támogató kiegészítő eszközök segítségével hatékony, gyors, költségtarkarékos
beavatkozási rendszert tudunk felállítani, mellyel növelhető a tűzoltás gyorsasága és
hatékonysága.
A határon átnyúló katasztrófakockázatok kezeléséhez elengedhetetlen a megfelelő felszerelések,
eszközök beszerzése mellett a humán kapacitások fejlesztése is. A projektben az önkéntesek
tudásának fejlesztése érdekében tűzoltó szakmai képzést szervezünk elsősegélynyújtó modullal. Az
általános tűzmegelőzési, tűzoltási ismeretek mellett szükséges a projekt keretében beszerzett
speciális eszközök biztonságos, szakszerű használatának oktatása, ennek érdekében
vezetéstechnikai képzésen is részt vesznek önkéntes tűzoltóink.
A kidolgoztunk egy speciális, légi tűzoltás földi kiszolgálását biztosító szakfeladatokat tartalmazó
kétnyelvű tananyagot, amelynek első lépésben megvalósítjuk az elméleti oktatását, majd azt
begyakorló gyakorlattal rögzítjük.
A projektben résztvevő szervezetek a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tűzoltó Szövetség mellett
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és Torna Község (Obec Turňa nad Bodvou, Szlovákia), valamint
társult partner a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár.
Természeti, területi adottságaink hasonlósága miatt az elmúlt években már elindult a közös
gondolkodás a partnereinkkel. Ennek során bebizonyosodott, hogy sok kapcsolódási pont van,
melyek akár napi szintű együttműködést is indokolnak. Hosszú aszályos időszakokban jelentős
károkat okoznak az erdő- és vegetáció tűzesetek, melyek gyakorisága a klímaváltozással egyre csak
növekszik. Mivel a katasztrófák nem állnak meg országhatároknál, ezért ezeknek a rendkívüli
eseményeknek a felszámolásához a szakszerűen beavatkozni képes tűzoltói állomány
erőtöbbszörözése elengedhetetlen. A kiképzett állomány és a beszerezett technikai eszközök
rövid időn belül mindkét országban bevethetővé válnak, ezzel növelve a hatékonyságot és az
együttműködési lehetőségek számát.
További információ: https://www.facebook.com/ergodic2024
