Kunhalmi Ágnes az ATV-ben azt mondta, a Tisza Párt szavazóinak nagy része partnerként tekint rá

mszp sajtotajekoztato 230512ml 4

a 18. kerületben

Kunhalmi tisza

Kunhalmi Ágnes szerint a Tisza Párt szavazóinak nagy része partnerként tekint rá a 18. kerületben, és bízik benne, hogy 2026-ban megnyeri a körzetét, még úgy is, hogy a Fidesz átírta a választókerületi határokat. Úgy látja, a baloldal megosztottsága gyengíti az ellenzéket, ezért szerinte muszáj lenne kompromisszumot kötni és együttműködni, ha valóban le akarják győzni a kormánypártot.

Korábban arról is lehetett hallani, hogy egy baloldali pártokat tömörítő új szervezet is létrejöhet a 2026-os választásokra, azonban erről egyelőre nem sokat tudni. Ahogy azt sem, hogy kik lesznek a Tisza jelöltjei a 106 egyéni körzetben, és az is kérdés, hogy mi lesz a korábbi választásokon győztes, erős ellenzéki jelöltekkel.

Bődületes munka

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője, korábbi társelnöke beszélt a részletekről.

A politikus leszögezte: jövőre elindul a választáson.

„Bődületes munkát végeztünk el az elmúlt fél évben is. Két iskolát mentettünk meg, az egyiket Pestszentimrén, a másikat a Havanna lakótelepen, a 18. kerületben. Egy képviselőnek igenis van dolga, és bár a tankerület azt mondta, hogy a Kunhalmi tűnjön el a következő választásokon, hát csak azért sem tűnök el. Másrészt ezt a körzetet, bár átrajzolta a Fidesz, de Kispesttel és a Havanna lakóteleppel, illetve a 18. kerület egy részével és a József Attila lakóteleppel a legnagyobb különbséggel ma én tudom megnyerni”

– mondta a műsorban a politikus.

Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter szerint minden fővárosi választókerületben a Tisza Párt még meg sem nevezett jelöltje győzne, Kunhalmi kifejtette: érti, hogy miért állítja ezt Magyar –

„ő is futja a saját köreit”.

„Nem sok idő van a választásokig, de annyi még bizonyosan van, hogy mindenki végiggondolja a saját álláspontját. Az egyéni jelöltek is, a pártok is, Magyar úr is, mert egyre jobban látom a Fidesz és a Mi hazánk közeledését. Állandóan egyeztetnek, számítanak egymásra, tartalékot képeznek, de eközben az ellenzéki oldalon valaki azt mondja, hogy a Tisza csak egyedül, a baloldal pedig egymás között is megosztja a saját szavazóbázisát – ez nem fog menni”.

„Lehetne a Tisza jelöltje?”

Kunhalmi szerint a baloldalnak is el kell végeznie a maga feladatát, „és utána rá kell nézni a térképre, és meg kell nézni, hogyan lehet megalkotni a legjobb konstrukciót tiszástól, baloldalostól, mindenestől.”

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy „De ön nem lesz a Tisza jelöltje”, Kunhalmi azt mondta: „Hogy kinek a jelöltje leszek, hogy hogyan fog ez kinézni, ezt most senki nem tudja megmondani.”

Arra a kérdésre, hogy „lehetne a Tisza jelöltje?”, az MSZP politikusa kijelentette: „Azt gondolom, hogy ehhez partneri viszonyt kell kialakítani, ezt végig kell gondolni.

Egy válasz

  1. Pazmeg! Dehogynem tudja megnevezni.
    Náci vagyis nemzeti-szocialista, vagyis Magyar-Dobrev kormány lesz.
    Böszméné, Klára nem fog megharagudni, Böszme 7-szer megölel, mert
    magadra rántottad a Tisza-szigetek szavazóit is. Oktatási miniszter leszel és
    Hegedűs Andrea meg Hegedűs parlamenti testőre Varga Zoltán lesz
    a két államtitkárod.
    😂😁🤣
    Kérdezd csak meg vajákos Biri nénét.

    https://disqus.com/by/Vajakosbiri/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű