Sajnos úgy tűnik, hogy nem riadnak vissza az ordenáré koholmányoktól sem, még ha azok szöges ellentétei az igazságnak. Ez az ócska hozzáállás az amely, mint a példa mutatja, belefér Önöknek, megértem, hogy a külföldi finanszírozóik ezt várják el, de legalább ne a gyerekek ügyét használják fel erre.
Az ilyen sunyi és félrevezető hozzáállás miatt döntést kellett hoznom!
Tisztelt Borsod24 szerkesztőség
Ezúton vissza kell utasítanom az Önöktől érkezett felkérést! Nem fogok részt venni podcast vitaműsorukban, mert számomra mostanra egyértelműen látszik, hogy munkájuk célja teljes mértékben eltávolodott az újságírás valódi ideájától.
Ha számít még egy szemernyit az objektivitás, a fent leírtakat változtatás nélkül közlik.
Fotó: Archív

8 Responses
Ne reménykedj!Ez a hottentota bagázs nem a tartalomközlésről szól,hanem az uszításról, a gyűlöletkeltésről annak reményében, hogy ismét bejuthat a spájzba és ellophat mindent a magyarok elől.
🎤 Tegnap Tapolcáról írtam, és azóta több tapolcai vendéglátós, ott lakó keresett meg, és egyetértettek velem: ez így nem mehet tovább.
😔 Volt, aki elmesélte, hogy este 8 órakor sétálva összesen három embert látott a büfésoron. A büfések már zártak is, mert nincs vendég. Nem éri meg nyitva maradni.
🎶 Sokan azt mondták: az attrakciókat hiányolják. Azt, ami máshol természetes. Hajdúszoboszlón például: zene, koncertek, esti programok – ott van miért kimenni. Itt meg: sötétség, csend és bezárt pavilonok.
🌃 Miskolctapolca lehetne a városunk ékszerdoboza, ehelyett csendben kiürül.
És ne legyen kétség: ez nem a vendéglátósok hibája. Ők itt vannak. Készen állnak. De nincs, aki mögéjük álljon. Nincs városi koncepció. Nincs programkínálat. És ami talán a legrosszabb: nincs figyelem.
🤝 De most legalább beszélünk róla. És ha beszélünk róla, akkor el lehet indítani a változást is.
Miskolctapolcának újra élettel teli nyarak kellenek, nem üres estékkel, hanem zenével, nevetéssel és vendégekkel. Ez nem vágyálom. Ez csak hozzáállás kérdése.
📌 A tegnapi poszt nem kampány volt. Hanem valóság. Mindannyiunké, akik itt élünk, dolgozunk, vagy csak egyszerűen szeretnénk, hogy Miskolc végre kihasználja azt, amije van.
Önök szerint milyen attrakció kellene Miskolctapolcára, mi vonzaná a turistákat?
Marika Néni
eootdnrspSi
ó
.
f0lc61h4tlgtffafa595a
1194i013i9fm
1
1
uu0i380t820
·
– Szevasz Vova! Leonyid vagyok, a kommunista mennyországból! Hogy? Ja.. minden rendben.. és nálatok? Még mindig tartják magukat az ukránok? Hmm.. hogy mi? Ja kérem ha Sztálin bátyád annak idején nem szabadította volna rájuk az éhhalált, ők sem várták volna virágkoszorúkkal Hitler csapatait. Egyszóval, Európa még mindig tartja magát. Hogy kit? Ja.. hát Misenka a közelünkbe se mer jönni.. Na de amit ő szétvert, majd te újrateremted. Mindannyiunk nagy vágya, az egységes Szovjetunió. Hogy Viktor segít.. ? Értem.. Szóval azt ígérte, hogy összefog a világ vezetőivel. Hogy ki? És ki az a Dodik? Hogy már meg is bukott? Hmm.. Na és mi a helyzet a brüsszeli szállal? Ajjaj.. az bizony baj. De még nem vágták ki onnan? Hamarosan.. Te Vova, vigyázz ezzel a Viktor gyerekkel.. ezek a kivakarózott bunkók mindig veszélyesek. Olyan sunyi muzsik ábrázata van hogy olyat még a Pravdánál sem tudnának rajzolni. Csak addig tartsd magad mellett, amíg meg tudja kavarni a szart az Únióban. Mit? Az igen.. és mennyi pénzzel tartozik? És az aktái? Derék.. Mivel dicsekedett? Digitális mi? Polgári kör? És az mi? Hát nem arról volt szó, hogy ő lesz a bot a küllők között? Na és az amerikai elnök? Semmi.. értem. Még a Fehér Ház környékére sem hívják. Ez baj. Na és a magyarok? Otthon eszik a kompótot.. hát igen. De legalább élő egyenesben nézhetik a saját pusztulásukat.
Úgy.. szóval olyan bombája van, hogy beleremeg a föld.. Várj egy percet. Elvtársak! Ismeri valaki ezt a Dopemant? Nyikita is csak a fejét rázza. Te Vova.. ki ez? Az új német elnök? Értem.. Na és az a másik.. a Győzike elvtárs.. az ilyen tudós fajta? Hmm.. Hogy ő tanítja a betűvetésre.. a Mészáros Lőrincet.. És ki az a Mészáros Lőrinc? Miféle komája? Te.. ez a Viktor.. egyre büdösebb..
Lehet, hogy te bízol benne.. hogy mit? Nem bízol? Ki vallott szerelmet Szergejnek? Szijjártó? Az meg kicsoda? Ja.. az amelyik úgy néz ki mint egy dögkeselyűfióka? Miféle üzenetek? Éjszaka?? Nagy szarban lehetnek ha ennyire kell nekik a pénz..
Nyikita épp az imént kért elnézést a kommunista eszmétől, amiért a Kádárt nem tudta ennyire megfingatni a negyven év megszállás alatt.
Na de azért óvatosan ezekkel a magyarokkal! Nem hülyék ezek.. halló! Most meg mit röhögsz? Na csak mondom.. ezeknek olyan oktatási rendszerük van hogy.. Vova! Valaki folyamatosan beleröhög a telefonba! Ha bevonultok, elsőként foglaljátok el az üzemeket! Hogy már nincsenek?? Hmm.. érthetetlen.. Na de a mezőgazdaságuk.. miféle akkumlátorgyárak? Kínai? Elnézést, csak a fiúk épp megtapsolták Mao elvtársat..
Sztálin elvtárs üzeni, hogy rendeld magadhoz ezt a Viktor gyereket. Ne szólj hozzá, csak a leggorombább tekintettel nézz végig rajta, és nyomj fejére egy barackot, aztán miután visszaküldted, mérjétek meg, hány másodperc után szarja össze magát.
Iljusin elvtárs üzeni: követeld ki tőlük hogy építsenek egy űrállomást, és a Kósa Lajos lengessen egy Szovjet zászlót a vörös csillag felé menet.
Úgy belerokkanna a nép a nagy építkezésbe, hogy téged is virágkoszorúval várnának.. Én azt mondom.. csapj oda az asztalra! Add utasításba, hogy a hivatalokban kötelező legyen az orosz feliratok kihelyezése. Persze, hogy elintézné.. Te.. ez úgy fél.. hogy le a kalappal.. Pillanat… Rákosi kérdezi, hogy most hány év jár a feketevágásért.. még semmi? Értem.. majd jövőre.. Na és mi van azzal a hatalommal, amivel dicsekedett? Hogy mik vannak neki? Zebrái? Na és a befolyása..? Érthetetlen.. Te Vova.. annak az országnak.. már úgy is mindegy..
Ami fontos: Feltétlenül vegyétek át tőlük a kórházi technológiákat.. Hát ezt nem értem.. megint röhög valaki.. A győzelmi ünnepségre feltétlenül hívd meg a magyar kultúrelit legjobbjait.. Fiúk! Valami baj lehet szegény Vovával.. érthetetlen.. nem tudja abbahagyni a röhögést.. Letette… Hát csak nem érte valami baj.. ezt a derék fiút..
Elvtársnő! Itt Brezsnyev.. a kommunista mennyországból. Kérem, kapcsolja újra Moszkvát..
( Kedveském! Te meg kövesd Marika néni oldalát, mert még a végén lemaradsz a világbékéről.. meg a ” hírös nevezetes ” gazdasági csodákról.. ! )
https://www.facebook.com/profile.php?id=61571190127009
Ki nem szarja le a Balatont? Érdekel bárkit Tokaj?
Igen. LÉvai anikót meg az orbán családot nagyon is…
Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!”
/Böjte Csaba/
A pedofilbújtató nercsuhás ismeri bajuszt?
Elvileg kormányinfó, de a gyakorlatban inkább, stand-up comedy! 😁