Ezzel arra utalt a főXny, hogy szívesen megzsizsegtetné Jucinkat, csak hát

„Ha én lettem volna a férje, akkor valószínűleg ő lenne az első miniszterelnök Magyarországon hölgyből. ”
Érdekes lenne ennek a mondatnak a hátterét feltárni: vajon ezzel arra utalt a főXny, hogy szívesen megzsizsegtetné Jucinkat, csak hát visszatartja a dologtól, hogy éppen a főellensége nyomai vannak benne – vagy arra, hogy ha nem ilyen ergya családja lenne, akkor már régen összehozták volna Juckóval az örökléses, kijelöléses, dinasztikus hatalomkoncentrációt és egymásnak passzolgatnák a labdát, meg az uralkodói címet?

A nap…

9 Responses

  1. Tudjuk!

    “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

    Orbán Viktor: A hatodik koporsóban a mi elkövetkező húsz évünk is ott fekszik

    1
    4
    1. na a dagatt pont ilyen eltorzult
      test, eltorzult, gyerekkora óta gonosz sátáni lélek
      ideális nektek nyomorult pedofil állat férgeknek

    2. Visszatért a soha nem létezett idézetek mestere…Te melyik digitalis polgári körből vagy?A ratyi mátésból?

  2. Várjatok már! Nem oly rég még az öccsét is Viyka nemzette.
    Hova rohantok ennyire a fidesz 4/5-ödbe NERpetivel?

    1. azért az elég rég volt , szegényen látszik is a nyoma.
      közvetlen közeli ismerős szerint mindezek ellenére még mindig ő hasonlít leginkább emberre az egész szörnykompániából

  3. na a dagatt pont ilyen eltorzult
    test, eltorzult, gyerekkora óta gonosz sátáni lélek
    ideális nektek nyomorult pedofil állat férgeknek

  4. az az igazság parizeres péter hogy van egy NŐ csupa nagybetűvel, aki érzelmes, sokat sír és sokat gondol RÁD! Ő pedig szakadt esernyőfejű andika.
    Arról ábrándozik bánatos andika MI LETT VOLNA HA nem indulsz spider lacival.
    Így viszont marad az örök szerelem, egy kávét megér az egyik búza téri kocsmában, talán, azt hiszem.

    A zsolcai fotós fiú

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű