A legendás rádióst 81. életévében érte a halál.
-
HVG

Életének 81. évében elhunyt Keresztes Tibor, ismertebb nevén Cintula, a hírt a Poptarisznya.hu webrádió Facebook-oldala közölte.
A magyar rádiózás és diszkókultúra nagy alakja a hatvanas években kezdte pályafutását a Magyar Rádióban. Kezdetben az Ifjúsági Osztály külsős riportere volt, közben pedig lemezlovasként vált ismertté a neve. 1967-ben az Egyetemi Lapok számolt be arról, hogy a Centrál kávéház helyén működő Eötvös Klubban, a Közgáz hallgatójaként elindította a Disc Jockey Klubot, ahol nem csak hallgatni lehetett zenét Cintula vezényletével, de egy-egy előadót is megismertettek a hallgatósággal. Nem ez – az első magyar diszkóklub – volt azonban az egyetlen hely, ahol fellépett, már ekkor számtalan klubban, művelődési házban és máshol is tartott hasonló programokat, az Esti Hírlap egyszerűen „szervező zseniként” emlegette.
Öt évvel később a Magyar Ifjúság pedig így írt róla: „A neve fogalom a szakmában — Cintula a legrégibb és állítólag ma a legjobb disc jockey. A Sarokház eszpresszó pincére megnyugtat, itt kell lennie, a kocsija kint áll, talán csak átszaladt vacsorázni.

3 Responses
Mellesleg Kurucz Tibor néven besúgó spicli…Ne felejtsük el
akkor a gömbcigót se 😀
ruszkizászló, szovjetzászló, esso kút
tótpityor aki tótcántani nagy támogatójaként fideszes taxisként spanyolországba emigrált fél éve, hogy szerette cintula bácsit.
csak a tekkháúz igaz pityorka?