
Martini Emil (képünkön)ügyvezető a boon.hu-nak elmondta, hogy kirívó eset nem történt az elmúlt időszakban. Majd hozzátette, hogy az is tény, hogy az időjárás nem mindig kedvezett a strandolóknak, bár voltak kánikulai napok, amikor közel nyolcszáz- ezer ember fordult meg a fürdőben.
Fotó: Nem Miskolcon. Archív
„Azt gondolom, hogy mindenképpen hatékonyak voltak az intézkedések. Sokat jelent, hogy egy rendőr-rendész páros délelőtt és délután bejár és körbenéz. A biztonsági őrök szintén folyamatosan járőröznek a strandon. Az iskolaőrök hétfőtől péntekig szintén szolgálatot teljesítenek, akik a kerítések mellett több esetben ellenőriznek” – hangsúlyozta a vezető.
Hamarosan a strand egész területén kamerarendszer épül ki
„A biztonságtechnikai szakemberek felmérték, hogy hova érdemes tenni a kamerákat. A rendszer kiépítése hamarosan elkezdődik, remélhetőleg ez augusztus hónapban megtörténik. Ennek eredményeképpen a strand teljes területe be lesz kamerázva, kívülről is” – tette hozzá az ügyvezető majd hangsúlyozta:
„Bár még mindig nagyon sok kritika éri a strandot a közösségi oldalakon, de én úgy gondolom, hogy javulás tapasztalható a biztonság szempontjából, és a fürdőkultúra is jobb, mint eddig volt. Dolgozóink mindent megtesznek annak érdekében, hogy szép és igényes környezet várja látogatóinkat. A hiányosságokat próbáljuk leküzdeni és szeretnénk az is elérni, hogy aki régen ide járt, az újra bizalmat szavazzon nekünk, jöjjön ki és nézze meg, tapasztalja meg saját szemével a helyzetet.”
A fürdőzők még mindig elégedetlenkednek, de…
A közösségi oldalak kommentjeiben még mindig több a negatív kritika mint a pozitívum, de egyre többen védik meg a strandot.
„Emberek ne hőbörögjetek állandóan, próbáljátok élvezni az életet – sohasem lesz már úgy mint régen mert a dolgok megváltoztak, ennek ellenére rengeteg szép dolog van az életben. Itt a nyár, élvezzétek!” – próbál pozitív maradni egy másik hozzászóló.
„Biztos én vagyok szerencsés, de nekem még rossz tapasztalatom nem volt. Csodálkoztam is, hogy mindenki rosszat ír róla, közben meg semmi” – teszi hozzá egy követő

2 Responses
„Sokat jelent, hogy egy rendőr-rendész páros délelőtt és délután bejár és körbenéz. ”
Ennyit a szarértelemről…
Ezek szerint akinek ellopták a papucsát, holmiját az csak álmodta a dolgot…NIncs itt semmi látnivaló…