Ha a Fidesz győz, Magyarország orosz megszállás alá kerül. Viccelek.

Ha a Fidesz győz, Magyarország orosz megszállás alá kerül. Orosz szövetségben belekerülünk a háborúikba, ahová kötelezően besorozzák a magyar fiatalokat.
Az ország teljesen elszegényedik, részben kiürül. Pár év alatt megvalósul a részleges lakosságcsere, mert ázsiaiakat telepítenek ide tömegesen.
A településeken teljesen megvalósul a röghözkötés. Elköltözni csak különleges engedéllyel lehet majd, beköltözni valahová úgyszintén.
A határzáron nagyon nehezen lehet átjutni nyugatra.
Kizárólag magánegészségügy és magánfelsőoktatás lesz, ahová csakis a pártelit, valamint magyarországon élő türk és orosz funkcionáriusok gyerekei járhatnak.
A kultúra államilag engedélyezett művelődési házakban tartott NER-propagandára szűkül.
Az internetet cenzúrázzák, és aki tiltott tartalmat néz, letöltendő börtönre számithat.
A Hősök tere mellett felállítják a Sztálin-szobrot, a kölcsönös tisztelet és a történelmi megbékélés jegyében.
Az ország összes vagyona Orbán családjának magántulajdona lesz. Csak a NER elit utazhat majd nyugatra, ahol (és Dubajban) elverik a pénzt, miközben az ország egyre több régiójában kitör az éhezés.
Jóvanna, csak viccelek.
A nap kommentje

20 Responses

  1. Martin Ethelwolf agymenése a Tisza szigetek mocsarában nagyon népszerű. 😁😂🤣

    „Farkas Attila Márton, röviden: FAM, írói álnevén: Martin Ethelwolf (Budapest, 1965. július 20. –) magyar egyiptológus, kulturális antropológus, vallástörténész, publicista, esszéista. Kutatási területe a buddhista vallástörténet, vallásfilozófia, valamint az ókori egyiptomi túlvilághit.

    Tudományos munkássága mellett a baloldali és ökopolitikai publicisztika egyik vezető alakja. A 2000-es években Puzsér Róberttel közösen filmkritikákat írt és filmekkel kapcsolatos rádióműsort is vezetett; azóta is számos téren együttműködnek.

    Életpályája
    Egyetemi tanulmányainak megkezdése előtt a Buddhista Misszió által fenntartott Kőrösi Csoma Sándor Intézetben tanult buddhista filozófiát és szanszkrit nyelvet. 1990 és 1992 között a Történelmi Igazságtétel Bizottság megbízásából az 1956-os forradalom után kivégzett személyek anyagait kutatta. Kezdetben régészetet tanult az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, amit azonban félbehagyott, majd megkezdte egyiptológiai és kulturális antropológiai tanulmányait, amikből 1996-ban, illetve 1997-ben diplomázott. 1997 és 2000 között PhD-tanulmányokat folytatott az ELTÉ-n, doktori értekezését 2005-ben védte meg.

    1994 és 1997 között A Tan Kapuja Buddhista Főiskola oktatója volt, ahol a buddhizmus alapjait és vallástörténetét oktatta. 1995-ben ösztöndíjasként résztvevője a thébai magyar expedíció ásatásainak…”

  2. Orbán Tusványoson felvette a 4/5 pólót kinyilatkozta, hogy 108 választókerületből 80-at a fidesz visz. 133 fideszes bátor ember a parlamentbe amihez legfeljebb 70 képviselőt tud bevinni MP a parlamentbe tehát mind a választókerületek mind a parlamenti patkók száma is arra utal, hogy jön a fidesz ötödik kétharmad. Mesterséges intelligencia „lefagyasztó szerver” sztoriról nem is beszélve ha megint „csütörtököt mondatnak” szerverrel majd hirtelen toronymagas fidesz vezetés Orbán rohanva bálnába győzelmi dicshimnuszt zengve szokásához híven mindig a bálnába mond győzelmi beszédet, majd kezet csókol Putyinnak, hogy a kreml nagyban tolta előre. Nem tudni mi a trükkjük de Putyin se fogja hagyni, hogy Orbán veszítsen ez így nyíltan nincs kimondva és a hogyanok mikéntje se teljesen világos de Putyin nem engedi ki látóköréből Orbánt nem hagyja, hogy veszítsen ez szinte biztos. Megvannak Putyin emberei szinte biztos akik itt grasszálnak be vannak épülve és valahogy segítik Orbán hatalomba tartását nincs erre bizonyíték de szinte érzi zsigerből az ember, hogy ez így van. Amúgy meg Orbán nem tud veszteni tőle soha nem fogod azt hallani veszít ő csak győzni képes veszíteni pedig nem hajlandó na ez a kiindulópont innentől kezdve meg ki mit gondol fideszt az már nem érdekli hideg és rideg politikai polgárháborút folytat a fidesz ezzel nyeri majd az ötödik fidesz kétharmadot 2026-ban a hatodik fidesz kétharmadot meg 2030-ban akár, hogy is kapálózunk szinte tehetetlennek érzi magát ,hogy ez ellen tegyen ha csak nem lenne a rendszer ellen egy tömegdemonstráció ahol a nép megmutathatná erejét de 10.000 ember rendszer ellen hatástalan ahhoz legalább 1 milliós tömeg kéne, hogy valódi hangja legyen a népnek. Úgy, hogy senki ne csodálkozzon, ne lepődjön meg ,hogy következik a fidesz ötödik kétharmad. Minél jobban gyűlöljük, utáljuk a fideszt annál jobban kitartóak annál jobban maradnak a hatalomba. Lásd: Mikor panaszkodtunk Orbán kisvasútjára. Mi volt válasz? Addig panaszkodtok még meghosszabbítjuk Bicskéig. Panaszkodtok, hogy elegetek van Orbán rendszerből meghosszabbítjuk a fideszt 2040-ig de ha jobban panaszkodtok 2050 után sincs megállás. Így működik a fidesz minél jobban utálod annál jobban hosszabbítja tovább a végtelennek tűnő rendszerét. Se kiköpni se lenyelni nem tudjuk a fideszt mert annál jobban cselez ki minket.

    2
    3
    1. és ki lesz tömve mint az agylágyult disznó az állatorvosin?
      ott lesz veletek a zárt osztályon is, versenyt nyalogathatjátok majd a retkes picsáját
      hahaha

  3. MP közvéleménykutatást nyer, Orbán pedig választásokat nyer mindig. Van még kérdés Emese? 😀

    2
    5
    1. Látom, kirajzottak orbán végbélkúp-harcosai. Olyan szánalmasan vergődnek ezek a csicskák, hogy öröm nézni. Annyi hasznunk lesz a digitális munkásőrökből, hogy jövőre megnő a képzetlen, alantas munkát végzők létszáma, mert velük töltik fel. Csak így tovább s.ggnyalók! 😀 😀 😀

    2. Te pedig nyersz jövőre egy ingyenes, örökös körutat Szibériába Putyin atyuskád jóvoltából, az elvtársaiddal együtt! Putyin ezt szokta ajándékozni a számára már értékteleneknek, haszontalanoknak. 😀

      1. Persze csak azoknak, akik nem pottyannak ki valamelyik magasház ablakából… 😀😀😀

        1. Putyin is kipottyanhat. Orbán már 2015-ben megmondta:

          „Azt tanultam meg az oroszokról az elmúlt hatvan évben, hogy a kívülről érkező nyomás náluk a vezetést stabilizálja és nem destabilizálja. A nyugati logika szerint ha sikerül egy országot gazdaságilag nehéz helyzetbe hozni, a GDP-csökkenés és a költségvetési problémák miatt hozott gazdasági szükségintézkedések elégedetlenséget hoznak magukkal a középosztályban, a középosztály pedig váltást kényszerít ki. Nyugaton ez sokszor így van, de az oroszoknál nem működik. A vezetés militarizálással válaszol a külső nyomásra, a fenyegetettség érzésével stabilizálja magát, ha kell, szabadságot korlátoz, politikai lehetőséget szűkít be. Tehát a nyugati lépések éppen stabilizálják és nem destabilizálják Putyint” – fejtette ki Orbán. Erről a miniszterelnök és nyugati diplomaták sokat győzködik egymást, „aztán mindenki megkávézik és hazamegy.”

          NEKI LETT IGAZA

  4. ddig nagy nyilvánosságot egy kolozsvári magyar, Oláh József Botond kérdése kapott. A biztosítékot Orbán Viktor „Brüsszel tönkretenné a magyar gazdákat az agrártámogatási rendszer átalakításával, és az így felszabadult pénzt Ukrajnának juttatná” posztjához írt kommentje verte ki. Itt arról érdeklődött a miniszterelnöktől: „Ha Magyarország is EU-tag, miért beszélünk úgy Brüsszelről, mintha ellenség lenne? Más tagállamok – például Szlovákia vagy Bulgária – miért nem reagálnak hasonló módon? Nem az a fő baj, hogy a magyar kormány mindenkivel konfliktusban áll, és most ezt a felelősséget Brüsszelre akarja kenni? Valójában ki jár jobban: a magyar gazdák vagy az ukrán termelők, ha elindul a támogatás-átcsoportosítás?” – sorolta a kérdéseket. Válasz helyett azonban a kommentje törlésre került, majd gyorsan ki is tiltották a csoportból.

    8
    1
    1. Nyugodj már meg! Majd Magyar Péter eligazít mindenkit.
      https://www.facebook.com/reel/1430667178025270

    2. Először is, a törökök után a legerősebb hadsereggel rendelkező, harcedzett Ukrajna felveszi
      magához az EU 25-öt. A földrajzilag is nagy Ukrajnának lesz 25 államocskából álló határvidéke.
      A brüsszeliek átmennek Kievbe, mert Kiev lesz az új birodalom fővárosa. Államformája: királyság. Első uralkodója Ursula , Zelenszkij új felesége.
      Másodszor ;Magyarországot kirúgják a Birodalom megalakulása előtt. Magyarország
      Kalinyingrád_kettő lesz, mint Oroszországi Föderáció exklávéja, Magyarország lesz a
      BRICS országok Svájc állama. Az USA ebbe nem szól bele, mert Putyin beveti a titkos
      földrengéskeltő fegyverét, és a kamcsatkai földrengést egyszerűen áttolja Kaliforniába
      a mintegy 1300 kilométer hosszú Szent András-törésvonalra.

      1. A moszkvai Lenin mauzóleumra pedig kupolát építenek, hogy a vízszintesen elhelyezett dagatt hasa elférjen.

  5. A moszkvai Lenin mauzóleumra pedig kupolát építenek, hogy a vízszintesen elhelyezett dagatt hasa elférjen.

    1. Ukrán útlevéllel a zsebében, akkor nem az elvtársatok hulláját dobálták oda-vissaz két határon át. Még az apja is kitagadta, megtagadta.

      ” Szamuely az összeomlás után Ausztria felé menekült. A Savanyúkút (Sauerbrunn) és Lajtaszentmiklós (Bruckneudorf) közötti út mentén lévő Waldheim vendéglőbe ment, majd Franz Strohschneider vezetésével egy sötét erdőn át folytatta útját a Lajtáig. A bukás híre eljutott már Ausztriába is, Kun Béla és társai Bruckneudorfban várakoztak, hogy beléphessenek az országba, amely jelezte, hogy menedéket nyújt, de Szamuelyt semmilyen körülmények között nem fogadja. Szamuely hamisított igazolvánnyal szökött. Miután szíven lőtte magát, rögzítették, hogy mit találtak nála: sok pénzt, egy Josef Krause névre kiállított ukrán útlevelet, és egy pár mandzsettagombot, amelyet személyesen Lenintől kapott.

      Halála után felmerült a kérdés, hogy hol temetik el. A bécsújhelyi (Wiener Neustadt) zsidó hitközség a korabeli sajtó beszámolói szerint elzárkózott: a helyi lap szerint a hitközség a temető meggyalázásának tekintette volna, ha Szamuelynak nyughelyet biztosít.

      A Prager Tageblatt 1923. május 26-i írása szerint „az osztrákok átdobtál a holttestet a határon, de amikor a magyar oldalon megtudták, kiről van szó, visszadobták, és ez 5-6 alkalommal megismétlődött. Végül Szamuelyt elsőre Savanyúkút közelében, magyar területen temették el”, közvetlenül a temető fala mellett, de kívül. Ám ott sem maradhatott.

      Egy augusztus 22-én kelt, precíz rendőri jelentés szerint „Savanyúkút és a környező falvalók lakói lakossága azzal fenyegetőzik, hogy nem tűrik meg Szamuely holttestét, és kutyákkal fogják széttépetni”. A holttestet exhumálták, és Sauerbrunn és Pötsching kötött egy titkos helyen temették el újra. „

      1. és?
        esetleg akartál valamit?
        semmi értelme, csak ideszarod az agyállományod helyét elfoglaló ürüléket?
        te cigányszarból kitenyésztett genetikai hulladék!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű