Miskolc. A politika engem nem érdekel (itt) de amikor tavaly változás volt a város vezetésében, akkor talán joggal gondolhattam

Július közepe van. Már rövidülnek a nappalok, vagyis a Nyár második felében járunk.
A politika engem nem érdekel (itt) de amikor tavaly változás volt a város vezetésében, akkor talán joggal gondolhattam azt, hogy kerékpáros szemmel ennek az előnyét fogjuk élvezni, mondván talán több pénz jut például a kátyúzásra (is). Szomorúan kell tapasztalnom, hogy sajnos nincs így. Én 5 éve bringázom Miskolcon és a tapasztalatom az volt, hogy a Szarkahegy-Andor utcai szakaszon azért évente rendszeresen folyt kátyúzás. A tartósságot, minőséget most nem firtatnám, de azért legalább annyit érzékelhettem, hogy először körbefestették a javítandó részeket, aztán leaszfaltozták valahogy.
Most az elmúlt egy évben ennek a nyomát sem tapasztalom az érintett szakaszon.
Azt viszont igen, hogy valaki(k)nek már annyira elege lett a mély kátyúkból (amiben egy bringás lazán fejreállhat) hogy elkezdték kipótolni kövekkel, kavicsokkal.
Én egyszerűen csak szomorú vagyok, ennél messzebb menő következtetést nem akarok levonni és politikát sem szeretnék a dologból keríteni. Hol vannak az illetékesek és elégedettek-e a munkájukkal? Ha kérik, szívesen fotózom a többi kátyút is. Akad bőven.

2 Responses

  1. A bringások hány km kerékpárutat építettek a 35 év alatt?

    mert követelni azt nagyon tudnak

    Hogy mondta a prímás?

    „járni jár, csak nem jut”

  2. Ez a mostani vezetés (is) tragikus. Pedig volt idejük rákészülni. Amatőr, cél nélküli bagázs, ami természetesen a közlekedésben is megmutatkozik. Semmilyen cél, koncepció nincs. Miskolc megint egy ilyen alkalmatlan embereket kapott, talán már nem is lehet véletlen. Velük együtt süllyedünk mi is. 😞

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű