Július 23-án, szerda este hirdetik ki a felsőoktatási ponthatárokat, ezzel startol az idei albérletszezon is. Az ingatlan.com összeállítása szerint a bérleti díjakat, illetve a lakásárakat nagyban visszafogja a kínálat erős – éves szinten 15 százalékos – lakáshirdetés-bővülése. Most 16,5 ezer aktív lakáshirdetés elérhető az ingatlanos portál szerint.
Ugyanakkor már így is nagyon komoly drágulásokon vagyunk túl: a bérleti díjak 2025 júniusában éves szinten, országosan 7,3 százalékkal emelkedtek, miközben a lakóingatlanok ára 14 százalékkal nőtt. Budapesten a bérleti díjak 6,7 százalékkal nőttek, a lakásárak pedig 19 százalékkal.
A felvételt nyert, költöző hallgatóknak a lakhatásukért a következő árakkal kell számolniuk:
- Idén július közepén Budapesten 270 ezer forint a havi átlagos bérleti díj.
- A legdrágább a II. kerület 370 ezer forintos havi átlaggal,
- a legolcsóbb pedig a XXIII. havi 160 ezer forintos átlagos albérletárral.
- Debrecenben 248 ezer forintos az átlagos bérleti díj.
- Győrben és Székesfehérváron 200-210 ezer forintos átlagokkal kell számolni.
- Szegeden és Pécsett 165 és 185 ezer forint az átlagos havi bérleti díj.
- A legolcsóbb egyetemvárosok közé Miskolc tartozik, ahol a 125 ezer forint az átlagos albérletár.
A szobabérlés árai pedig:
- Budapesten 110 ezer forintért lehet átlagosan szobát bérelni havonta,
- és a legolcsóbb külső kerületekben is 75-80 ezer forint az átlagos szobaár egy hónapra.
- Debrecenben és Szegeden 70-70 ezer forintból jön ki átlagosan egy havi szobabérlés,
- Győrben 60 ezer,
- Pécsett viszont 75 ezer forintba kerül ugyanez.
Az ingatlan.com szerint megtépázhatja az albérletpiac keresleti oldalát a szeptemberben induló Otthon Start program, amely akár 50 millió forintos, államilag támogatott, kedvező 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál az első lakásvásárlóknak. Szerintük az idei albérletszezon vége felé sokkal több szülő dönthet úgy, hogy bérlés helyett inkább megveszi az első lakást a gyerekének, a legtöbb egyetemvárosban ugyanis elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy ugyanannak az ingatlannak a havi hiteltörlesztője olcsóbb lehet, mint a bérleti díja.

Egy válasz
Kéked helyzete is különleges. 2011-ben még csak magyarok éltek a faluban. 2022-ben már csak lakosság 65,5%-a vallotta magát magyarnak. Felgyorsította a kassaiak kitelepülését az, hogy 2013-ban avatták fel a Kéked és a szlovákiai Abaújnádasd közötti 2,8 km hosszú összekötő utat, így egyre inkább a kassai szlovákok házvásárlási célpontja lett Kéked.
Hollóháza, a porcelánfalu, 3,5 kilométerre helyezkedik el a szlovák határtól. Ez a közelség azt jelentette, hogy 2022-ben a lakosságnak már 18 százaléka szlovák volt. Bár kisebb számban, szlovák vásárlók Regécen és Telkibányán is megjelentek. Telkibányának jelenleg 6 százaléka szlovák állampolgár, Regécen ez pedig már megközelíti a 10 százalékot.