Újságírói kérdésre, hogy van-e realitása annak, hogy Varga Judit visszatérjen a politikába, illetve, hogy előfordulhat-e egy Magyar Péter – Varga Judit vita a kampány finisében, Gulyás Gergely az alábbit válaszolta:
„Mivel ezt még ő maga (Varga) sem tudja elképzelni, ezért nincs aktualitása a kérdésnek”.
Korábban Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak, ami felvetette a kegyelmi ügybe belebukott egykori igazságügyi miniszter visszatérésének lehetőségét.
Gulyás egyébként arra a Varga Judit megszólalásra utalt, amiben a volt miniszter még a hónap elején a politikába való visszatérésére vonatkozó újságírói kérdésre kijelentette, hogy olyan versenyben nem akar indulni, ahol ennek „a Magyar Péter nevű képződménynek is adnak pontokat”.
Arra is utalnak jelek, hogy Varga megítélése legalábbis vegyes a Fideszen belül, hiszen Lázár János is árnyalni igyekezett az Orbán által a volt miniszterről felrajzolt képet. Lázár szerint Varga a kegyelmi ügyben vitt szerepével olyan politikai hibát vétett, ami „a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan, tehetség ide, tehetség oda”.

6 Responses
Persze.Mindig van annyi pedofil a fideszben aki rá szavazna…
Csak az mszp-től és az SZDSZ-től jöhettek át
DE
nyugi van ! Maradt ott elég látens meg nem látens.
„Persze.Mindig van annyi pedofil a fideszben aki rá szavazna…”
Itt is van az első…:):):)
Az emberfia mindig hányingert kap a telexes seggdugasztól; Simor András volt MNB elnök fiacskájától.
DE
kell az ötödik kérharmadhoz
az RTL-es hólyaggal együtt.
Nyugi van !!! Én Magyar-ra fogok szavazni!
Csak nem a Magyar Péterre, hanem a Magyar Leventére.
Ez az a magyar levente aki az ukrán kémmel találkozgatott? ::):)