Miskolc. Tök részeg volt, harapott a Tiszain, most meg mehet közérdekűre

Idegállapotban a Tiszain, ahol korábban Svejk és Horty  is megfordult. 

A Tiszain egy erősen ittas állapotban lévő pár, nemcsak az utasokkal, hanem egy biztonsági őrrel is összetűzésbe keveredett. A nő megharapta a vasúti dolgozó karját, míg partnere halálosan megfenyegette azt.

 

A vasútőr közbelépése azonban csak tovább eszkalálta a helyzetet. A férfi halálosan megfenyegette a biztonsági őrt is, miközben a nő is támadásba lendült: nemcsak megharapta a dolgozó karját, hanem a mobiltelefonját is hozzávágta. A konfliktus már korábban is feszült volt, ugyanis a pár tagjai egymással is veszekedtek, mielőtt a vasúti dolgozó beavatkozott volna.

A dulakodás az állomásépület előtti téren folytatódott, ahol a férfi még drasztikusabb eszközökhöz nyúlt. A Tények információi szerint elcsent egy háromkilogrammos követ az állomás díszkertjéből, amellyel a biztonsági őrt akarta megdobni.

Az ügyben most került sor az előkészítő tárgyalásra, közel másfél évvel az incidens után. A nő az ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Partnere azonban nem jelent meg a bíróságon, mivel jelenleg más büntetőeljárások miatt fegyházban van. Az ügyészség a férfival szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást, a nővel szemben pedig közérdekű munka büntetést indítványozott.

Korábban

Miskolc. A Selyemréti Strand által nyújtott idill, miután a rendőr-rendész párosok elzavarták a koszlidérceket a plázsról

Én, amikor élvezem a Selyemréti Strand által nyújtott idillt, miután a rendőr-rendész párosok elzavarták a koszlidérceket a plázsról.

ezek mennek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű