A beruházás Miskolc ipari övezetében, az INPARK beruházási célterületén valósítja meg a Halms. Ezt a területet már korábban kijelölték ipari felhasználásra, így a projekt nem jár a földhasználat megváltozásával vagy ökológiai hatással. A cég mintegy 23 ezer négyzetméter területen építkezik majd – az első ütem során –, többek között termelési, raktár- és irodaépületeket is kialakítva.
A helyszín több szempontból is ideális, a lakott területektől megfelelő távolságra, az autópálya-hálózatok közelében helyezkedik el.
„A várható forgalom nem számít kiemelkedőnek egy átlagos üzeméhez képest. Minden teherszállítás az autópályán keresztül történik, a teherforgalom nem halad át a városi területen” – tájékoztat az ügyvezető.
- Kiemeli: nem lesznek magas zajszintű kültéri berendezések sem, a zajszint minden esetben a megengedett határértéken belül marad. Az üzemben nappal egy normál beszélgetésnek megfelelő, 55-60 decibeles zajszint mellett dolgoznak majd a munkatársak,
- éjszaka pedig 50 decibel alatt marad majd a zajszint.
Kiemelt figyelem a környezetvédelemre
A beruházást szigorú környezetvédelmi biztosítékok mellett hajtják végre, zöldterületek telepítésével, kiemelt figyelmet fordítva a fenntarthatósági szempontokra. A Halms jelenleg végzi a különféle környezeti vizsgálatokat. A cég a legbiztonságosabb víz- és energiafelhasználási és -ellenőrzési berendezéseket alkalmazza majd a kibocsátási szabványoknak és határértékeknek való megfelelés érdekében.
A vállalat a Huashuo csoport egészének fenntarthatósági, fejlesztési céljaira vonatkozó, világszerte szabványos követelményeit fogja végrehajtani helyi szinten is. A Huashuo csoport 2022 óta évről évre közzéteszi a fenntarthatósági jelentését – említi Tony Cui.
A cég Miskolcon vállalja többek között egy állandó környezetvédelmi monitoring rendszer telepítését is. Jó partnere kíván lenni a miskolciaknak, a helyi civil szervezetnek, hatóságoknak és Miskolc önkormányzatának is – csatlakozik például a Bükk Városa Programhoz is.

Együttműködés az egyetemmel
Számít a cég a Miskolci Egyetemre is, melynek metallográfiai szaktudása, tudományos kompetenciája páratlan Magyarországon. A város fémipari múltja és az egyetem nyújtotta lehetőségek is fontos szerepet játszottak a döntésükben – hangsúlyozza az ügyvezető.
Technológiai ambícióinkat összehangoljuk a helyi egyetemi kiválósággal, a tehetségek fejlesztésével és a felkészült helyi munkaerő képzésével. Célunk, hogy K+F bázissá is tegyük miskolci üzemünket, és a helyi szakemberek segítségével folyamatosan fejlesszük technológiánkat
– teszi hozzá Cui.
A beruházáshoz a lehető legnagyobb mértékben helyi munkaerőre kívánnak építeni és beszállítói lánc kialakítását is helyi cégekkel tervezik.
Kiemelt jelentőségű beruházás lett
A kormány nemrégiben döntött arról, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé teszi a Halms beruházását. Az ügyvezető ezzel kapcsolatosan arra hívja fel a figyelmet: ez a lépés elsősorban az építkezéshez szükséges hatósági eljárásokat gyorsítja fel, például egyszerűbben megvalósítható a tereprendezés vagy az alapozási munka. Ilyen, kiemelt jelentőségű beruházás volt korábban például a Mercedes kecskeméti építkezése, vagy az Audi győri fejlesztése.
„A kiemeléstől függetlenül a különféle engedélyek kiadásához ugyanúgy meg fogunk felelni a legszigorúbb törvényi és hatósági előírásoknak. Az illetékes hatóságokkal együttműködve, a legmagasabb környezetvédelmi és iparbiztonsági elvárásoknak megfelelve építkezünk és működünk majd” – fogalmaz Tony Cui.
Korábban írtuk
Halms. Már megint kimaradt a lakosságal történő egyeztetés. Már megint nem tehették fel a kérdéseiket


6 Responses
botrányos!
azért hergel, hogy ezt a szót írd le.
Ismert a mondás: „Az ígéret szép szó …”
Hogyne, hogyne………..
Mennyi mindent (is) ígértél már Andrea
Húzzál szépen el!
újjabb akksi förmedvény, de miért nem zsoóoóoóoca cattika szülővárosa?
ismert ősi bolsi módszerek:
1./kiátkozás
2./ sz@rkavarás
3./ elvtársi hátba döfések
4./ zabrálás
„2019-ben a kémiai Nobel-díjat az amerikai John B. Goodenough, a brit M. Stanley Whittingham és a japán Josino Akira vették át a lítiumion-akkumulátor feltalálásáért. Az innováció azért is jelentős, mert ilyen könnyű, újratölthető és tartós akkumulátorokkal működik gyakorlatilag az összes hordozható elektronikai eszköz és az elektromos autók is…2021-ig 127 milliárd euró volt az értékláncra fordított összköltségvetés az unió részéről, 2030-ig pedig további 382 milliárd eurót terveznek költeni.
2035-ig összesen 33 akkugyár kezdheti meg a termelést Európa-szerte.
2030-ra az EU-n belüli termelés fedezni fogja a folyamatosan növekvő helyi kereslet legalább 90 százalékát, ami éves szinten 11 millió új autóba elegendő akkumulátor gyártását jelenti. Jól mutatja az EU ambícióit, hogy ez a szám egy évtizede még nulla volt.
A stratégia végrehajtására az Európai Bizottság 12 tagország és 40 magáncég részvételével elindította az Important Project of Common European Interest (IPCEI) nevű projektet, valamint az Európai Akkumulátorszövetséget, a szervezetek dedikált feladata az EU versenyképességének előremozdítása a szektorban.”
Fogadjunk, hogy Orbán Győző párttitkár elvtárs ismertette meg ezeket veled!