Az „úszópápaként” is emlegetett Széchy Tamás 10-12 éves fiúkat és serdülőket használt ki szexuálisan?

Batházi Tamás egykori válogatott úszó, a Magyar Úszószövetség korábbi főtitkára szerint a keménykezű tréner, az „úszópápaként” is emlegetett Széchy Tamás 10-12 éves fiúkat és serdülőket használt ki szexuálisan edzői pályafutása során – derül ki a Konkrétan Rónai Egonnal csütörtöki műsorából. Batházi egy áldozatot név szerint is említett, Wladár Sándort, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökét: állítása szerint Wladárnak szexuális viszonya volt Széchyvel.

Az utóbbi hónapokban jelent meg a 2004-ben elhunyt Széchyről szóló, Élet – Mű – Örökség című könyv, amelynek szerzői az edző sikereiről emlékeznek meg. A kötet megjelenése után 20 áldozat jelentkezett Batházinál, aki gyomorforgatónak nevezte az abúzust, amely „nem állt meg a kukucskálásnál”. Elmondta, hogy Széchy a gyerekeket az irodájába hívta azzal, hogy kapnak egy új fürdőnadrágot. „Le kellett vetkőzniük”, és „önkielégítést végzett a jelenlétükben” – írja az Index. Voltak olyan esetek is, amikor az együttműködést megtagadó nagyobbak nem fogadták el az edző közeledését, ezért akár a válogatott kerettagságot is megvonhatták tőlük – állítja Batházi.

Korábban Wladár a HVG Portré rovatában arról beszélt, hogy már tízévesen naponta le kellett úsznia húsz kilométert, és az, hogy az edzőjétől olykor kapott, segített neki túllendülni, „és néha talán meg is érdemeltem a verést”. Egy másik interjúja szerint megesett, hogy Széchy „megjelent a lakásunk előtt, és verte az ajtót. Később engem is. Nemegyszer. De abban volt az öreg zseniális, hogy elhitette velem, hogy azért vert agyon kis híján, mert az a te érdeked. Kijelentette, nagy tehetség vagyok, olimpiai bajnok leszek, és én a végén már elhittem, hogy a verés bizony jár nekem” – mondta Wladár.

Egy válasz

  1. 10-12 éves fiúkat és serdülőket használt ki szexuálisan? Akkor a fideszben a helye!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű