Miskolc.   Néhány szabály a Diósgyőri Kilián György Gimnáziumban az 1960-as években

Néhány szabály a Diósgyőri Kilián György Gimnáziumban az 1960-as években
1. Mindenki iskolaköpenyt és iskolasapkát viselt.
2. Az iskolasapka siltjét tilos volt betörni középen (hogy el lehessen dugni a táskában)!
3. A lányok mini szoknyájának hosszát, a fiúk hajának hosszát mérték.
4. A lányok nem festhették a hajukat, körmüket , arcukat, szemüket.
5. Reggel a portán két ügyeletes diák állt és tisztelegve fogadta a beérkező tanárokat, diákokat. A beérkező diákoknak sapkához emelt kézzel illett fogadni a köszöntést.
6. Néha reggel az ügyeletes tanár a bejáratnál szúrópróbaszerűen kinyitatta a táskákat és megnézte, hogy készen vannak-e a házifeladatok.
8. A legjobb tanulmányi eredményt elért osztály ingyen nyaralhatott a gimnázium balatonfenyvesi (pontosabban alsóbélatelepi) üdülőjében. Az osztályunknak (4F 1964-68.) ez egyszer sikerült.
9. Az a diák, aki 0,5-el javítani tudta a tanulmányi átlagát az előző évhez képest, az szintén ingyen nyaralásra volt jogosult a táborban. Nekem ez egyszer megadatott.
10. A gimnázium balatoni üdülőjéből az első nap után kötelező volt képeslapot hazaküldeni a szülőknek. Kami bácsi minden lapot leellenőrzött, hogy jól érezzük –e magunkat. Azt ugyanis kötelező volt beírni, hogy jól érezzük magunkat.
11. Fantasztikus suli volt, fantasztikus tanárokkal !

5 Responses

  1. „Szigetvári Viktor, az Együtt-PM Szövetség társelnöke és Szabó Rebeka országgyűlési képviselő a bemutatón hangsúlyozták, a jelöltállítás nem végleges, hiszen az MSZP-vel még tartanak a tárgyalások. Azt is elmondták: „Tisztában vagyunk vele, hogy az MSZP-nek komoly tábora van a megyében és tiszteletben tartjuk azt a munkát, amelyet eddig végeztek képviselőik.”
    A megye problémái közt említették: a munkanélküliséget, az elvándorlást. Kitértek arra, hogy céljuk, a munkanélküli segély folyósítási idejének 9 hónapra növelése, illetve egy olyan rövidtávú kistérségi program, amely stabilizálhatná a régió gazdasági helyzetét.
    Jelöltjeik: Nagy-Korsa Judit, Tóth László, Üveges Gábor, Szurdok Krisztina, Iván Tamás, Bihi Miklós, dr. Erőss Gábor.
    …..
    Szigetvári Viktor név szerint bemutatta a pártszövetség jelen lévő politikusait, akik a megye több településéről érkeztek. Mónusné Nagy-Korsa Judit választókerületi vezetőt, Tóth László regionális igazgatót, Molnár Mihályt, Tóth Gabriellát, Üveges Gábort, Bihi Miklóst, Bodnár Istvánt, Erőss Gábort és Ivány Tamást.

    diakok_ 1992 – Diósgyőri Gimnázium

    Osztályfőnök: Mónusné Nagy Korsa Judit.”

    1. most?
      mikor a két diplomások szakadt térdű farmert vesznek fel a 300 ezres blúzhoz, s kezükben van a félmilliós mobil.
      Annyira szexik.
      Annyira értelmesek
      Annyira megmentik hetente a Naprendszert

  2. Pankotai Lilike még sehol sem díszpolgár?

    Pécsen lesz Pride_ 2.0, Miskolcon lesz Pride_3.0?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű