Orbánt kérdezték arról is, hogy mit szólna ahhoz, ha az öt gyereke közül valamelyik el akarna menni a Pride-ra?

képernyőkép 2025 06 26 060835

Kérdezték Orbánt a szombati Budapest Pride-dal kapcsolatban is, annál is inkább, mivel éjszaka vitába keveredett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, aki arra kérte, engedélyezzék a felvonulást. Ő pedig úgy reagált: ne avatkozzon be rendvédelmi kérdésekbe, mert az tagállami hatáskör.

Most úgy fogalmazott: Magyarország egy civilizált ország, mindenki gyülekezhet, elmondhatja a véleményét, egy dolgot nem tehet, hogy bármilyen jog a gyermekvédelmi jog elé kerüljön. “Arra kérünk mindenkit, hogy ne csináljunk ilyeneket” – mondta Orbán, aki szerint ha mégis ez történik, “nem bántjuk egymást”.

Mi nem szoktuk bántani egymást, Magyarországon még polgárháború sem volt, ez nem része a politikai kultúrának – fogalmazott.

Orbánt kérdezték arról is, hogy mit szólna ahhoz, ha az öt gyereke közül valamelyik el akarna menni a Pride-ra. A miniszterelnök annyit válaszolt: mind felnőttek, maguk döntenek róla.

Az Európai Tanács egyik legfontosabb kérdése az Oroszországgal szembeni 18. szankciós csomag lesz. Orbán ezzel kapcsolatban annyit mondott: erős ajánlatot kaptunk.

Orbán egy másik kérdésre azt is megerősítette, hogy az Ukrajnával kapcsolatos nyilatkozatot nem írja alá a csúcson. Az EUrologus korábban arról írt, hogy a magyar kormány egy rövid, azonnali tűzszünetről és érdemi béketárgyalásról szóló nyilatkozatot támogatott volna, a terv azonban ennél hosszabbról szól.

Azt is világossá tette ugyanakkor, hogy ez csak egy nyilatkozat, az ukrán EU-tagság ügyében “Magyarországot nem lehet megkerülni, mert a végén egyhangú döntés kell” – utalt arra, hogy a bővítéshez minden tagország jóváhagyása szükséges. Egy kérdésre azt is elismételte, hogy az ukrán tagsággal kapcsolatban a fő problémája a háború.

18 Responses

  1. „Férfiasabb lett a hangom” – rikoltotta herélt kappanhangon Orbán Viktor….

    1. Ne fáradj!

      „A miniszterelnök kifejtette, hogy szerinte Ukrajna „minden nap vért ad a szabadságáért”, ezért is tisztességtelen, hogy a csatlakozás kapcsán nem zajlik őszinte párbeszéd.”

      Még a fidesz közeli portfolió is megírta. 😁😂🤣😀

      https://www.portfolio.hu/gazdasag/20250627/orban-viktor-ez-egy-orulet-nem-lehet-hitegetni-egy-orszagot-amely-vert-ad-minden-nap-a-szabadsagaert-761593#

  2. múltkor belehallgattam – az hülye mazochizmusom, az az oka mindennek – kb. kádár beszélt ilyen hanghordozással …
    a végén

    1. Nem kell megjátszanotok magatokat.
      . A „magyarok” többsége szerint a harmadik világháború se nagy ár, ha az Orbán leváltását elhozza.

  3. Orbán Viktor: Ada, adadada, ad adad
    Kapott egy kérdést és megcsúszott az agya Video van róla 😀 Ahogy eddig is sejtettük, komoly problémák vannak a toronyban.

    1. Basszus, oszt 1989-től utáljátok?

      Ennyi makkegészséges zseni? 😁😂🤣😃😂😀

      35 év szellemi maszturbáció

      miközben Anikóra vártok, hogy agyoncsapja?

      „Van úgy, hogy agyon tudnám csapni Orbánt”

      ((( ATV.hu
      2015. április 24., péntek
      06:20
      Van úgy, hogy dühömben agyon tudnám csapni – ezt mondta Lévai Anikó a férjéről. Orbán Viktor ugyanis elengedi a füle mellett azt, ami nem érdekli. )))

        1. már megoldotta

          nem tudjátok meghaladni az 5-szörös miniszterelnökségét
          a 4-szeres kétharmadot
          a 8 éves ellenzéki építkezést

          8 hetet nem bírtok ki egymás hátbaszúrása nélkül

          Ahogy ti Veres háta mögött veszekedtetek a VÁROSért…. 😁😂🤣😀😁

          1. nem olimpia ez majomfejű!
            bár hitlerrel versenyzik abban hogy tíz év alatt porig lenulláz egy országot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű