Miskolc. Tegnap voltam a Szent Ferencben, még valamikor év elején kértem az időpontot

1750515341367 (1)
Tegnap voltam a Szent Ferencben, még valamikor év elején kértem az időpontot. A vasútegészségügy egyáltalán nem akart adni a bőrgyógyászatra, ahol állítólag egy orvos dolgozik. Két csúnya szemölcs eltávolítását kértem, az egyik érzékeny helyen van, nagyon csúnya és állandóan viszket, kapargatnom kell. Erre azt mondta, hogy szövettannal eltávolítható, de csak magánban. Mennyibe kerülne magában egy szövettanos eltávolítás vizitdíjjal, esetleg sebészeti beutalóval együtt? A másikat megengedte, hogy kivágja a sebészet, ahová nem kaptam beutalót, csak az ambuláns lapom van. Ráadásul rossz szájízzel a másik szemölcs magánúti eltávolítása végett még háromszor mehetek a megyei kórházba a sebészetre, majd szövettanért,majd valamiért vissza kontrollra szövettannal a bőrgyógyászatra ismételt időpont kérés után.

A nap

Fotó. Miskolci Semmelweis kórház. Archív

21 Responses

    1. Na, pazmeg!

      „Komáromi Zoltán sem kímélte Kulja bát:
      A DK országgyűlési képviselője a Tisza politikusát sem kímélte: „Kulja András tájékozatlansága nagyon meglepett. Kivételes alkalom, hogy 40 percig élő adásban szembesíthette volna az egészségügyért felelős kormánytagot az ágazat tragikus helyzetével, ehelyett viszont inkább személyeskedett az államtitkárral. Kiderült, hogy ez nem a TikTok-videók és a jópofa influenszerkedés világa, ide tudás és tapasztalat kell / kellett volna.”

      Komáromi Zoltán konkrét példát is hozott: „Az, hogy ma Magyar Péterrel a szentesi kórházban jártak, és ott (számukra) meglepő dolgokat tapasztaltak, a beszélgetés során legalább ötször előkerült, de számokkal, adatokkal nemigen tudta alátámasztani a mondanivalóját. Ez leginkább a gyógyszer-finanszírozási blokkban volt feltűnő. Viszont legalább hatszor nevezte »Excel virtuóz«-nak az államtitkárt, és ezzel mindig elvitte a fókuszt az ágazat valódi problémáiról. Mert nem esett szó az alapellátás katasztrofális helyzetéről, a mentőszolgálat működésképtelenségéről, a járóbeteg-ellátásban egyre nyilvánvalóbb problémákról, a védőnői rendszer államosításáról, az utánpótlás hiányáról mind a szakdolgozók, mind a felsőfokú végzettségűek körében.”
      A DK politikusának az derült ki a vitából, hogy Kulja Andrásra „sem szabad rábízni az egészségügy kormányzati feladatait, neki még nagyon sokat kell tanulnia, tapasztalnia, hogy valódi víziója legyen erről. Az is kiderült, hogy nincs mögötte egy valódi szakértői csapat, aki ismerné az ágazat tragikus helyzetét és lennének terveik arra, hogy ebből kilábaljon az ország. Mert ha lenne ilyen szakértői csapat, akkor valószínűleg felkészítették volna a képviselő urat erre a vitára.”

      1
      4
  1. Megerősítem, tényleg a bőrgyógyászat a legnagyobb szopás. Én is hasonlóan jártam. De sintér sándor szerint rendben van, ha megdöglünk.

    1. Pazmeg! Nem a fejlett, progresszív Nyugatnak képeztétek az orvosokat?
      A Cuclib alatt a nyugati fizetés egytizedéséért dolgoztak itt.
      Volt vagy féltucat egészségügyi miniszteretek, Csehát eftásnőtől számítva.
      Mi lett velük? Nem hozta el a Kámaánt a sok-sok ilyen-olyan minisztérium.

      Már Pintér Sándor gondolatolvasó is vagy?

          1. Alex Soros már nem trendi?
            Van felesége. 😁😂😀
            Hillaryék vigyáznak rá.

    1. hátaztán
      Termelőeszközre gyárra, üzemre, erőműre nem ad az EU

      csak temetőkerítésre, 60cm-es kilátóra, Pride-ra, stb, stb.

      1. lopni így is tudtok, vajon a kan kisebbségi migránsbűnöző azt hiszi hogy elviheti a túlvilágra?

    1. Ki kellett volna baszni a TISZA-bandát, mint macskát szarni.
      „A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az általa fenntartott Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centrum visszautasítja azt az eljárást, amellyel hétfőn Magyar Péter és Kulja András, a Tisza Párt európai parlamenti képviselői előzetes bejelentkezés nélkül, mintegy húszfős sajtós stábbal, a betegellátást és a betegbiztonságot veszélyeztetve megjelentek az intézményben – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.

      A politikusok európai parlamenti képviselői státuszukra hivatkozva, védőöltözet nélkül, utcai ruhában berontottak egy sebészeti, majd egy urológiai műtőbe, ezt követően a krónikus belgyógyászati osztályra.

      A szintén utcai ruhában velük tartó sajtós stábok forgatási engedéllyel nem rendelkeztek, az egyetem munkatársainak többszöri felszólítása ellenére is követték a képviselőket, és több kamerával forgattak.

      Az egyetem saját őrző-védő szolgálata, valamint a jelen lévő szakszemélyzet nem akadályozta meg a képviselőket és kíséretüket e tevékenységükben, elkerülendő, hogy tettlegességre is hivatkozhassanak, így a betegjogokat és személyiségi jogokat sértő eljárásokat sem akadályozta meg, de a szükséges lépéseket a későbbi várható hasonló cselekmények elkerülése érdekében megteszik.
      A kórház nem minden műtőjét újították már fel, szerencsére a zsiliprendszerrel védett műtőkbe, ahol betegellátást foly, a „delegáció” nem hatolt be. Az intézmény előzetes bejelentkezéssel mind az EP-képviselőket, mind a sajtó munkatársait készséggel fogadja, de az ilyen, a betegjogokat figyelmen kívül hagyó és a betegbiztonságot veszélyeztető eljárást az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja határozottan visszautasítja.”

      1. mti 😀
        A filmet megnézve pedig mindenki láthatja
        egy szó sem igaz a propagandából
        hazudsz mint az aberrált kan kisebbségi szektavezéred

        1. Még mindig érezni az égett szagot a Fidesz-Tisza szakmai vita után.

          Magyar P. már splít klímát is bírálta.
          Jó, hogy nem csukta be a kórházi széfbe, a baci terjesztő klímát.

  2. Mint kiderült, rossz felvilágosítást adott a bőrgyógyász főorvos, a miskolciaknak nem a megyei kórház sebészetére kell menniük, hanem a Semmelweisbe, ahol hétfőn, kedden, szerdán a kartonozóban lehet sorszámot kérni a rendelőintézetben. Még szerencse, hogy már van telefon, nem járattak feleslegesen a város egyik végéből a másikba. De van internet is, ahová felteszik a szövettanokat, amit mindegyik meg tud tekinteni, le tud tölteni.

  3. ma délben azzal kerestek meg közvéleménykutatók, hogy Szíjjártó vagy Lázár közül melyik lenne alkalmasabb jövőre, Orbán helyett 😀

    1. Orbán köztársasági elnök, Lázár pártelnök, Szijjártó miniszterelnök. 😁😀

      HáthXcgüt titeket a gX

      1. vannak ilyen beöltözős szerepjátékok
        de lesz résztvevő akit ehhez ki kell már tömni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű