Javulhat a miskolci tömegközlekedés, Romániában pár gugolás után ingyen utazhatsz

505740582 751951583998588 4022002450674041878 n

Már csak néhány nap és életbe lép a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. menetrendbővítésének második üteme. Június 21-étől él a nyári menetrend, ám ezzel együtt számos újdonságot is bevezet a közlekedési cég.

Fotó. Romániában pár gugolás után ingyen utazhatsz

Sűrűbben járnak majd például az 1-es villamosok az elmúlt nyári menetrendhez képest: a tanszüneti napokon a délelőtti órákban a korábbi tíz perc helyett 7-8, szombatonként pedig a korábbi 12-15 perc helyett 10 percenként indulnak majd a szerelvények – mondta el lapunknak Juhász János villamosközlekedési igazgató.

Változás lesz a 28-as járatoknál is, ahol három plusz fordulót építettek be a menetrendbe, így a korábbi tanszünetes menetrendben foglalt 60 perc helyett 40 percenként jár majd a járat. A 21-es buszok végállomása pedig a Szondi György utcára kerül át a korábbi Tiszai pályaudvar helyett.

 

– Készülünk egy új autóbuszjárattal is: a 20B-s autóbusz közvetlenül a Búza tér és Tapolca között fog közlekedni, érinteni fogja az Avas városközpontot, ez egy nagyon fontos új információ, mint ahogy az is, hogy az új viszonylatnak köszönhetően tulajdonképpen a 20-as jelzésű autóbusszal felezett követési idővel, 15 percenként biztosít majd a két járat Miskolctapolcára eljutást – mondta a villamosközlekedési igazgató.

 

Változik az 1-es villamos valamint a 3-as, 3A-s, 14-es, 20-as, 30-as, 32-es és 35-ös buszok menetrendje is, aminek köszönhetően a hétvégi napokon a korábbiaknál kiszámíthatóbbá vállnak az átszállási lehetőségek.

A fejlesztés célja, hogy Miskolcon a közösségi közlekedés megbízható, kényelmes és utasbarát legyen – erről már Hollósy András alpolgármester beszélt.

Kép

 

– Megígértük, hogy több lépcsőben fogjuk bővíteni a menetrendet, és sűríteni a járatokat Miskolcon. A tömegközlekedéssel hosszú ideje sok problémájuk volt a miskolciaknak, ezért is gondoltuk, hogy a májusi első lépcső után most június 21-étől a nyári menetrendet is tovább javítjuk – tette hozzá a városvezető.

 

A részletekről a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinjának szerdai adásában láthatnak részleteket 18.25 perctől, illetve megtalálták azokat a közlekedési vállalat honlapján is.

Kolozsvári fitnesz: aki 20 guggolást tud két perc alatt végezni, ingyen buszjegyet kap

505740582 751951583998588 4022002450674041878 n
505740582 751951583998588 4022002450674041878 n

Ki gondolta volna, hogy egy erdélyi utazásból wellness nyaralás lehet? A kolozsvári polgármester által támogatott kezdeményezésnek köszönhetően nemcsak formába lendülhetnek és fogyhatnak a mozgásra nyitott emberek, hanem ingyen utazhatnak a város területén belül – írja a siviaggia.it.

Sokan örülnek ennek a lehetőségnek a városban Forrás: SportsFestival/Facebook

Mindössze 20 guggolást kell elvégezni két perc alatt, hogy ingyen felüljenek a városi buszra vagy bármely más tömegközlekedési eszközre a városban. Ennek a kezdeményezésnek a célja könnyen megfogalmazható: harc az elhízás ellen, illetve a megfelelő táplálkozással együttjáró mozgás fontosságának tudatosítása az emberekben.

Itt tényleg díjazzák a fittséget Forrás: SportsFestival/Facebook

Az Erdély második legnépesebb városában, Kolozsváron alig néhány hét alatt aratott sikert a kezdeményezés: több mint 1500 ingyen jegyet adtak át több mint harmincezer guggolásért. A SportsFestival által megálmodott projektet a város polgármestere, Emile Boc lelkesen támogatta, aki augusztus végén maga is az utcára vonult edzeni és 20 guggolás után megszerezte a jegyét, majd felszállt a buszra, hogy ismertesse a kezdeményezést a város különböző területein.

Csak szabályosan elvégzett guggolás után jár az egészség jegy Forrás: SportsFestival/Facebook

A biletul de sanatati (egészség jegy) elnevezésű projektet a nyár végén indították el, és egész évben tervezik folytatni.

A kolozsvári központi állomáson jegykiadó automatákat telepítettek, amelyek csak akkor működnek, ha a gyakorlatokat helyesen hajtják végre.

 

Ezek mindegyikét kamerával szerelték fel, amelyek az elvégzett guggolásokat és a végrehajtás idejét is figyelik. Az egészség jegyet az érvényesítéstől számítva másfél óráig használhatják fel, és egyenértékű a városi vonaljeggyel.

9 Responses

  1. Tizenegy perce ülök a Tapolcai elágazásnál, várva az egyetlen tapolcai járatra. Már hazaszóltam a családnak, hogy ne izguljanak, élek, csak annyira jól sikerült a ‘finomhangolás’, hogy míg Hejőcsabára is a harmadik 14-es megy, mióta itt vagyok, addig hozzánk, csúcsidőben, 26 (!!) percenként megy a busz.

    1. Nyugi van!
      Javulni fog a miskolci tömegközlekedés

      Miskolc minden lmp-dk-jobbikos-momentumos-tiszás szavazója itt Dobrevgrádban megkapja a dhotit

      „Igen, azokra a hagyományos, kékkockás dhotit viselő riksakulikra gondolok, akik ma már a helyi tömegközlekedés oszlopos tagjai….a riksák ma már személyszállításra is igénybe vehetők.
      Annyira, hogy gyalogriksán érkeznek a gyerekek az iskolába, a hivatalnokok munkahelyükre, vagy a háziasszony riksán hozza haza a piacon megvásárolt zöldséget, gyümölcsöt…

      A legnagyobb hőségben, zuhogó esőben, tűző napsütésben is reggeltől estig róják az utat. ”

      Valamit visszaadnak Miskolcnak. Feledtetik a két lincselést; 1946, 1956, + Vályi Péter.

        1. Ugyan. Már az egypárti Csinatalan elvtárs is megmondta:

          „Hárman voltunk kommunisták: Osztyapenkó, Steinmetz és én.”

          1. Ne szerénykedj Sebestyén elvtárs, magadat ne felejtsd ki a sorból…

    2. sétálj ba+! Nyár van.

      nem tudod a Veres rollert kezelni?

      a „mocskos fidesz alatt” már mindenkinek van egy rozzant járgánya Miskolcon

      mit gondolsz mitől vannak a dugók?

  2. Tokaj lankáin szalad a nyár
    Közben borral kóborol a betyár
    Szabadság csodul pohara peremén
    S a bortól lobban szívében a remény

  3. Milyen javulás? 5 perc a menet idő a Selyemrét és a Tiszai között annyi lassújel van a pályán. Nem Miskolciak kedvéért ez egy megálló. Ez a Bükk városa program? A kurvák lehagyják a villamos a járdán sétállgatva és még van pofája juhász úrnak vigyorogni a Miskolci tvben.

    1. ne mondj már ilyet

      a „zöld nyíl” projektfelelős vadi új pályát csináltatott a villanytelepi és a Zója tér közzé. Még a Baross házak homlokzatát is kisuvickoltatta. Mutatós nők sétálnak az aranybetűs „Welcome Miskolc” felírat alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű