„A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma helyt adott a Budapest Főváros Önkormányzata felperes által előterjesztett azonnali jogvédelem iránti kérelemnek” – olvasható a törvényszék friss közleményében.
Eszerint „a bíróság döntésében a peres eljárás befejezéséig megtiltotta az alperes Magyar Államkincstár számára, hogy szolidaritási hozzájárulás címén a felperessel szemben 2025. május, június, július és augusztus hónap tekintetében beszedési megbízást nyújtson be. Egyúttal elrendelte, hogy az alperes fizessen meg a felperesnek 10 171 449 024 forintot és annak 2025. május 29-től a teljesítés napjáig számított kamatát.”
Mindez azt jelenti, hogy az állam nemhogy nem emelhet le újabb tízmilliárdokat a főváros számlájáról, hanem azt az összeget is vissza kell utalnia, amit május 29-én inkasszózott. „A kormány törvénytelenül leemelt Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot” – írta akkor Karácsony Gergely főpolgármester. A törvényszék döntése értelmében Karácsonynak igaza volt. A főpolgármester már akkor jelezte, hogy azonnali jogvédelmet kért a bíróságtól.

Sőt beszélt arról is, hogyamennyiben a főváros nem kapja vissza a levont tízmilliárd forintot, akkor hivatali visszaélés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést fog tenni.
Egy további részlet a Fővárosi Törvényszék döntéséből: „A bíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzatok között is speciális helyzetben lévő, közfeladatainak teljesítése körében több millió lakos ellátásáért felelő felperes a beszedési megbízás teljesülése esetén – likviditásának ellehetetlenülése okán – ezen feladatainak ellátására képtelenné válik. Erre tekintettel a bíróság az arányosság elve alapján, a felek oldalán fennálló, közérdeknek minősülő jogos érdekeket mérlegelve arra a megállapításra jutott, hogy az azonnali jogvédelem elmaradása – azáltal, hogy a speciális helyzetben lévő felperes közfeladatellátási kötelezettségének teljesítése a szolidaritási hozzájárulás támogatáson felüli összegének megfizetése folytán veszélybe kerülne – súlyosabb hátrányt okozna, mint amilyennel az azonnali jogvédelemnek a biztosítása jár.”
Frissítés
„A négy hónapra szóló jogvédelem, valamint a Budapestnek visszajáró 10,1 milliárd forint levegővételt jelent pénzügyileg a város számára, ugyanakkor a kormányzati elvonások miatt keletkezett fenntarthatatlan pénzügyi helyzetet önmagában nem oldja meg” – kommentálta a törvényszék döntését a Főpolgármesteri Hivatal. Amely szerint „amennyiben a kormányzati hozzáállás nem változik, úgy a budapestiek nyújtott közszolgáltatások folyamatos finanszírozása néhány hónap múlva újra pénzügyi válsághelyzetet eredményezhet”.
A közleményben kitérnek arra, hogy a bírósági végzés birtokában tovább folytatódnak a kormánnyal megkezdett tárgyalások. A fővárosi vezetés célja „olyan pénzügyi megoldások kidolgozása, amelyek biztosítják a budapesti közszolgáltatások és a szükséges fejlesztések fenntartható, hosszú távú finanszírozását”.
Karácsony Gergely videóban reagált a hírre, amelynek központi motívuma az, hogy „fogjunk össze”:

Egy válasz
HOL a LÓVÉ?
-O-
AKKOR EGY KIS MATEK MINIMÁLBÉRRE:
minimálbér: bruttó 290800.-HUF ( tehát ez a 100%).
Ebből nettó kikap a melós : 193382.-HUF-ot ( ez 66,5%) ezenfelül az állam kap kb. 137000.-HUF-ot gyakorlatilag úgy, hogy ezért semmit nem kell tennie . . .
Ebből a nettó minimálbérnek a 27%-át melós befizeti ÁFA-ként( ez 55213.-HUF )
ÁFA -befizetések után marad neki tisztán :141169.-HUF MINDENRE IS ( ez a bruttó jövedelmének a 48,545% -a); AMIT AZ ÁLLAM UGYANAKKOR ÖSSZESSÉGÉBEN BEZSÁKOL : 289649.-HUF, KÉTSZERESE ANNAK, AMI A MELÓSNÁL MARAD VALÓJÁBAN . . .
-O-
KÖVETKEZTETÉS:
A SETÉT KÖZÉPKORBAN A JOBBÁGY MEGFIZETTE A TIZEDET A KIRÁLYNAK, A TIZEDET A RÓMAI EGYHÁZNAK, A TIZEDET A FÖLDESÚRNAK (ÖSSZESEN 10%+10%+10% =30%) ÉS HAGYTÁK ÉLNI. . . .
-O-
MOST AZ ÁLLAM FÉLELMETES JÖVEDELEMMEL RENDELKEZIK, DE HERDÁLJA A BEVÉTELEIT, NEM JÓ ÉS GONDOS GAZDA MÓDJÁRA GAZDÁLKODIK, DE NEM MAGÁBA NÉZ, HANEM ÚJABB ÉS ÚJABB „ÖTLETES” SARCOKAT VET KI, NEM GAZDÁLKODIK JÓL . . .
AZ EU-s FORRÁSOK RACIONÁLIS FELHASZNÁLÁSÁT MÁR NE IS EMLÍTSÜK . . .
-O-
RABSZOLGAKÉNT TARTANAK A SAJÁT ORSZÁGUNKBAN ÉS SULYKOLJÁK MINDEN NAP, HOGY ILYEN JÓ MÉG SOSE VOLT NEKÜNK . .