Vizoviczki, a „diszkópápa” fejes zsarukat is magával rántott a pokolba

Vizoviczki László az egyik tárgyaláson / Fotó: Ringier

Több mint egy éve, hogy Vizoviczki László, az egykori mulató- és diszkótulajdonos, a pesti éjszaka császára szabadult a börtönből, miután letöltötte a vesztegetés és adócsalás miatt rá kiszabott büntetést. Szinte napra pontosan tizenhárom esztendeje, 2012. május 31-én fogták el – az érinthetetlennek hitt üzletemberrel együtt rendőri vezetők is buktak.

Csikász Brigitta

Csikász Brigitta

Bűnügyi újságíró, oknyomozó riporter

  • Vizoviczki Lászlót, az éjszaka császárát 13 évvel ezelőtt fogták el.
  • A Diszkópápa 2019-ben beismerte bűnösségét, és a rendőrök megvesztegetése miatt, valamint adócsalásért elítélték.
  • A büntetőügy során több rendőrt és hivatalnokot is felelősségre vontak.
  • Vizoviczki a szabadulása után visszavonult a nyilvánosságtól.

Az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság elnöke: Van-e információja a Belváros Közbiztonságáért Közalapítványról?

Sándor István volt rendőrnyomozó: Az, hogy milyen közalapítványok voltak a rendőrségnél vagy az önkormányzatnál, nem tudom, de azt mind az alvilág pénzelte.

Elnök: Információim szerint húsz night club pénzeli a belvárosi közalapítványt.

Sándor: És kinek a kezében van az a húsz night club, kérdem én? A Conti Car. A Vizoviczki egy katona.

(A legfrissebb hírek itt)

Ez a kérdés-felelet 2000-ben, az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság egyik ülésén játszódott le Sándor „Papa” István exnyomozó meghallgatásakor. A bizottság elnökének a rendőri kapcsolatokról való érdeklődésére pedig csak annyit mondott, hogy arról „jobb nem beszélni, inkább”. Ugyanakkor Vizoviczki, a „Diszkópápa” még tizenkét évig érintetlen maradt.

Egészen 2012. május 31-ig, amikor a Hajógyári-sziget urát elfogták, és utána bilincs kattant több magas beosztású rendőr kezén. Elvitték a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, az NNI speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori irányítóját, valamint a BRFK korábbi közrendvédelmi főosztályvezetőjét és a BRFK felderítő nyomozóját is.

Az ügyben a titkos információgyűjtést a Nemzeti Védelmi Szolgálat végezte el, majd annak feljelentése alapján a Központi Nyomozó Főügyészség folytatta le a nyomozást. Az őrizetbe vett, aztán előzetes letartóztatásba került személyekkel, szemben az volt a gyanú – és később a vád is –, hogy Vizoviczki milliókat fizetett azért, hogy bűnügyi információkat kapjon, illetve hogy a hatóságok a szórakozóhelyeit ne zaklassák, ellenben a konkurens diszkókat razziákkal lehetetlenítsék el.

A vesztegetés mellett Vizoviczki Lászlóval szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt is vizsgálódtak, mivel a diszkók, bárok és mulatók 2010 és 2012 közötti több száz milliós bevétele helyett Vizoviczkiék csak a jövedelem egy részét vallották be, és fizettek utána adót.

A nyomozást segítette, hogy az ügyészséggel alkut kötött a Diszkópápa közvetlen bizalmasa, V. István, aki szerint főnöke a 2010-es kormányváltásig érinthetetlen volt. Ezt követően az olajos ügyekhez köthető életellenes bűncselekmények felderítését koordináló miniszteri biztos, Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornok irányította Vizoviczki és mellette Portik Tamás „kiiktatását.” V. István 2023-ban életét vesztette.

A Diszkópápa 2019 őszén a bíróságon a vádiratban felsorolt bizonyítékokat elfogadva beismerte a bűnösségét. Elismerte, hogy rendőröket vesztegetett meg. Mindezekért hét év szabadságvesztésre ítélték. Ugyanennyit szabtak ki rá az adócsalási ügyben is. A két ítéletet később összbüntetésbe foglalták, ami miatt „Vizó” büntetése nyolc évre és néhány hónapra rövidült, és 2024 márciusában szabadult. A megvádolt vezető beosztású rendőröket a bíróság jogerősen több év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte 2024. december 12-én.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű