Érdeklődés és megosztottság – videóriport Magyar Péter nagyváradi útjáról

 

Magyar Péter megérkezett Nagyváradra, ahol a helyi magyarság megosztottan fogadta. Érkeztek Tisza szimpatizánsok Magyarországról, és Erdély több településéről is. Mások, bár kíváncsiak voltak, inkább otthon maradtak, és akadtak ellentüntetők is. Végigkísértük Magyar Pétert, amint átlépte a határt, elsétáltunk vele a nagyváradi várba, ahol beszédet mondott. A résztvevőket Orbán tihanyi beszédéről, és a Tisza erdélyi népszerűségéről kérdeztük.

4 Responses

  1. „Alulírott, az alábbi kérdések tisztázására szólítom fel
    Magyar Pétert, a Tisza Párt képviselőjét:
    1. A Tisza Párt szervezeti és működési szabályzata:
    Kérem, hogy haladéktalanul ismertesse a Tisza Párt szervezeti
    és működési szabályzatát. Egyúttal követelhetem, hogy
    nevezze meg a párt testületeit, valamint tisztázza,
    miért nincsenek hivatalos kongresszuson, átlátható módon
    és törvényesen megválasztott vezetői és tisztségviselői.
    2. A párt tagságára vonatkozó kérdések:
    Követelem, hogy tegye nyilvánossá a Tisza Párt mind a
    28 tagjának nevét, és adjon magyarázatot arra,
    miért nincs lehetőség a pártba való belépésre.
    (Megjegyzés: A Tisza Szigetek nem képezik részét
    a Tisza Pártnak, mivel azok önszerveződő civil szervezetek.)
    3. Az anyagi támogatások és felhasználásuk elszámolása:
    Kérem, hogy részletesen és nyilvánosan számoljon el
    a Rendszerváltó kártya program révén beszedett támogatásokkal. Közölje pontosan, mire fordította ezeket az összegeket.
    Követelem továbbá, hogy tételesen ossza meg,
    kik és milyen összegeket kaptak az Ön által önként felajánlott európai parlamenti képviselői fizetésének egy részéből.
    A Tisza Párt működési aggályai:
    Amíg a fenti kérdések tisztázatlanok maradnak,
    a Tisza Párt – amelynek: nincs tagfelvételi lehetősége,
    nincsenek testületei, a tagoknak nincsenek jogaik,
    nincs gyűlése, kongresszusa, és nincsenek önálló jogkörrel
    rendelkező tisztségviselői – nem biztosítja a politikai életben való
    részvétel átlátható és jogszerű feltételeit. Ezért jelen állapotában
    a Tisza Párt nem tekinthető másnak, mint személyes haszonszerzés
    céljából létrehozott fedőszervezetnek.
    Kérem a fentiek haladéktalan tisztázását!”

    2
    5
    1. Ezt már hónapokkal előadtátok harcos…Ekkora a baj? :)::)
      „Alulírott…” -aláírás meg sehol…:):):):

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű