A Debrecenbe is gyárat építő CATL letarolta a hongkongi tőzsdét

null

A CATL, az elektromos járművek legnagyobb globális akkumulátor-gyártójának részvényei több mint 16 százalékkal drágultak a keddi hongkongi tőzsdei debütálása során, miután a vállalat mintegy 4,6 milliárd dollárt gyűjtött össze a világ idei eddigi legnagyobb tőzsdei bevezetése keretében.

A kínai Contemporary Amperex Technology Co. vállalat hongkongi fogadtatása arra utal, hogy a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi feszültségek ellenére továbbra is érdeklődés van a vezető kínai gyártók iránt a nemzetközi befektetők körében. A cég részvényeit Sencsenben is jegyzik.

A társaság több mint 135 millió részvényt adott el a maximális ajánlati áron, darabonként 263 hongkongi dollárért (33,6 amerikai dollár).

A részvény 296 hongkongi dolláron (37,80 dollár) indította a keddi kereskedést és 311 hongkongi dolláron is járt az árfolyama, 16,43 százalékos drágulással, 306,20 hongkongi dolláron fejezte be az első kereskedési napot.

A CATL adatai szerint tavaly közel 38 százalékos globális piaci részesedéssel rendelkezett az elektromos járművek akkumulátorai terén. Olyan autógyártóknak szállít, mint a Tesla, a Volkswagen, a BMW, a Mercedes-Benz, a Ford, a Toyota és a Honda. A kínai cég Európa egyik legnagyobb elektromosakkumulátor-üzemét építi Debrecenben.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű